Medistance Connect Általános szerződési feltételek
PROMECOM Kft.
1037 Budapest, Kunigunda útja 60.
ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK A MEDISTANCE – mobil egészségügyi adatátviteli SZOLGÁLTATÁSAIRA
Hatályos: 2017. november 27-től a következő módosításig.
Tartalomjegyzék
1 A SZOLGÁLTATÓ NEVE, CÍME ÉS ADATAI 4
2 AZ ÜGYFÉLSZOLGÁLAT ELÉRHETŐSÉGE. 4
3 PROMECOM Kft. ÁLTAL NYÚJTOTT ELŐFIZETŐI SZOLGÁLTATÁSOK MEGHATÁROZÁSA és fogalmak 4
3.1 A szolgáltatások meghatározása, célja, általános jellemzői és rövid leírása. 4
4.1 Az előfizetői szerződéskötés formai és eljárási szabályai 4
4.1.1 Az elektronikus szerződéskötés, mint ráutaló magatartással történő szerződéskötés: 4
4.2.1 A szolgáltatás igénybevételének általános feltételei 5
4.2.2 A szolgáltatás igénybevételének egyéb korlátai 5
7.1 A legrövidebb szerződési időszak, a szerződés tartama. 5
8.1 Egyoldalú szerződésmódosítás 5
8.2 Kétoldalú szerződésmódosítás 6
8.3 Változás az Előfizető adataiban 6
8.7 WebApp e-mail vagy jelszó kódmódosítás. 6
9.1 A szolgáltatás szünetelése PROMECOM Kft. érdekkörében bekövetkező ok esetén: 6
11.1 A szerződés felmondásának szabályai az Előfizető részéről 7
11.2 A szerződés felmondásának szabályai PROMECOM Kft. részéről 7
12.1 Hibaelhárítási célértékek 8
13.1 Előfizetői bejelentések, panaszok kezelése. 9
14 KÉSZÜLÉK GARANCIA, MEGHIBÁSODÁSA ESETÉN JAVÍTÁS, CSEREKÉSZÜLÉK BIZTOSÍTÁSA. 9
15.1 Az előfizetői szolgáltatással kapcsolatos viták rendezésének módja 9
17 ELŐFIZETŐI Szolgáltatás és KÉSZÜLÉK használatának FELTÉTELEI 10
18 ADATKEZELÉS, ADATBIZTONSÁG. 10
20 FELÜGYELETI SZERV ELÉRHETŐSÉGE. 10
23 AZ ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK ELÉRHETŐSÉGE. 10
III. számú melléklet - Előfizetések személyes adatainak kezelése, a személyes adatok védelme. 14
- számú melléklet - Adatvédelmi Nyilatkozat 18
- számú melléklet - Biztonság tudat 21
- számú melléklet - Internet Használati Etikai Kódex 23
VII. számú melléklet – FELHASZNÁLÓ STÁTUSZOK. 25
ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK A MEDISTANCE SZOLGÁLTATÁSRA
1 A SZOLGÁLTATÓ NEVE, CÍME ÉS ADATAI
Cég neve: | PROMECOM KFT. |
Cégjegyzék száma: | 01-09-161525 |
Adószám: | 12149425-2-41 |
EU adószám: | HU-12149425 |
Székhely: | 1037 Budapest, Kunigunda útja 60. |
Bank: | OTP Bank Nyrt. |
Számla szám (HUF): | 11703006-20465243 |
Az Általános Szerződési Feltételek (továbbiakban ÁSZF) célja, hogy részletesen meghatározza PROMECOM Kft., mint szolgáltató és az Igénylő szerződés előtt ajánlati fázisban levő jogviszonyát és az Előfizető szerződéses jogviszonyát. Az ÁSZF kiadás napjától határozatlan ideig hatályos.
2 AZ ÜGYFÉLSZOLGÁLAT ELÉRHETŐSÉGE
E-mail: | help@medistance.hu, www.medistance.com |
ÜGYFÉLSZOLGÁLAT elérhetősége: |
1037 Budapest, Kunigunda útja 60. |
ÜGYFÉLSZOLGÁLAT nyitvatartási ideje: | hétfő - csütörtök 8.30-16.30
péntek 8.30-16.00 |
Weboldal/Applikáció: | www.medistance.hu, www.medistance.com |
Postacím: | 1037 Budapest, Kunigunda útja 60. |
3 PROMECOM Kft. ÁLTAL NYÚJTOTT ELŐFIZETŐI SZOLGÁLTATÁSOK MEGHATÁROZÁSA és fogalmak
3.1 A szolgáltatások meghatározása, célja, általános jellemzői és rövid leírása
A MEDISTANCE szolgáltatás (továbbiakban Szolgáltatás) lehetőséget biztosít egyéni Előfizetők részére alapvető egészségügyi adatok (pl. vérnyomás, pulzus, vércukor, adatok) biztonságos elektronikus gyűjtésére és feldolgozására orvosi előképzettség nélkül.
A Szolgáltatás alapja egy komplex elektronikus adatgyűjtő rendszer, melyben az Előfizető adatait gyűjtő szenzorok egy mobil távközlési hálózathoz kapcsolt eszköz segítségével az Előfizetőtől egy központi adatbázisba gyűjtik a mért értékeket. Az adatokhoz kizárólag az Előfizető férhet hozzá, az interneten elérhető oldalon , vagy mobil applikáción keresztül.
Az egyes szolgáltatás-típusok részletes leírása jelen ÁSZF I. sz. mellékletét képezi. PROMECOM Kft. fenntartja a jogot arra, hogy az egyes szolgáltatástípusokon belül a szolgáltatástípusok elemeiből szolgáltatáscsomagokat állítson össze. A szolgáltatáscsomagok leírását, valamint díjait PROMECOM Kft. ÜGYFÉLSZOLGÁLAT-án elérhetővé teszi, azok változásáról az Előfizetőket 15 nappal a változás hatályba lépése előtt értesíti.
PROMECOM Kft. fenntartja a jogot a Szolgáltatáshoz kapcsolódó eszközök és webes felületek megváltoztatására, a Szolgáltatás újabb szolgáltatásokkal és funkciókkal való kiegészítésére.
3.2 Fogalom meghatározások
Szolgáltató: Az ÁSZF 1. pontjában meghatározott vállalkozás
Felhasználó: Az a természetes személy, aki saját egészségügyi adatainak kezelésére a Szolgáltatást igénybe veszi
Kezelő vagy Orvos: Azaz természetes személy(ek), aki(k) a Felhasználó megbízásából a Felhasználó adatait láthatja és kezelheti (pl.:orvos, gyógyszerész)
Előfizető: Az a természetes vagy jogi személy, aki a Szolgáltatási szerződést megkötötte.
Számlafizető: Az a természetes vagy jogi személy, aki a Szolgáltatási szerződés alapján a díjfizetést vállalja.
Hálózati szolgáltató: Az a mobil vagy vezetékes szolgáltató, akinek a hálózatán keresztül kerülnek küldésre/fogadásra az adatok és a szolgáltatáshoz a SIM kártyákat biztosítja.
Szolgáltatás: Olyan egészségügyi adatközvetítő szolgáltatás, ami a Felhasználótól a Szolgáltató tároló szerverére lehet eljuttatni és onnan a Felhasználó által meghatározott természetes vagy jogi személyek számára válik elérhetővé. A Szolgáltatás-típusok leírását jelen ÁSZF I. számú melléklete tartalmazza.
HUB: mobil adatátviteli berendezés (pontos használható típusok mindig a www.medistance.hu, www.medistance.com oldalról érhetőek el), vagy mobil készülék aktív Medistance applikációval.
Szenzor: orvosi mérőeszközök (pontos használható típusok mindig a www.medistance.hu, www.medistance.com oldalról érhetőek el)
PIN kód: az a kód, amivel a Szolgáltatást aktiválni lehet, ez mindig a HUB tulajdonos birtokában van és Ő a felelős annak biztonságos helyen való tartásáért
Szolgáltatás aktiválás: az a folyamat, aminek során a szolgáltatás használatát megkezdheti a Felhasználó (GSM SIM kártya, WebApp felület hozzáférés)
WebApp: Medistance webalkalmazás, aminek a segítségével a Felhasználók és Kezelők megtekinthetik a mért adataikat, felvihetik kézi méréseiket, megadhatják és módosíthatják személyes adataikat.
Flotta partner: Az egészségügyi szolgáltató jogi személy, aki saját állományában rendelkezik Kezelőkkel vagy Orvosokkal.
HUB tulajdonos: Lehet a Felhasználó, Előfizető vagy a Számlafizető.
4 AZ ELŐFIZETŐI SZERZŐDÉSEK MEGKÖTÉSÉRE VONATKOZÓ ELJÁRÁS, AZ ELŐFIZETŐI SZOLGÁLTATÁSOK IGÉNYBEVÉTELÉNEK MÓDJA ÉS FELTÉTELEI, A SZOLGÁLTATÁS IGÉNYBEVÉTELÉNEK ESETLEGES IDŐBELI ÉS FÖLDRAJZI KORLÁTAI
Az igénylőnek, aki a szolgáltatást igénybe kívánja venni, szerződést kell kötnie PROMECOM Kft.-vel, amely szerződés meghatározza a felek jogait és kötelezettségeit, valamint a választott szolgáltatást és annak díját. A MEDISTANCE szolgáltatás igénybevételére szóló szerződés egyedi előfizetői szerződésből és általános szerződési feltételekből áll. Az egyedi előfizetői szerződés tartalmazza az Előfizető adatait, valamint az igénybevett szolgáltatáscsomag megjelölését és leírását.
4.1 Az előfizetői szerződéskötés formai és eljárási szabályai
Az igénylő kizárólag elektronikus úton (online adatlap kitöltésével) jelzi a szolgáltatás igénybevételére vonatkozó szándékát, majd PROMECOM Kft. tájékoztatja az igénylőt a szolgáltatás igénybevételének feltételeiről.
PROMECOM Kft., Előfizető, illetőleg igénylő (a továbbiakban együtt: Felek) az előfizetői szerződést elektronikusan/papír alapon kötik meg.
4.1.1 Az elektronikus szerződéskötés, mint ráutaló magatartással történő szerződéskötés:
Az elektronikus szerződéskötést az Előfizető - az értékesítési ponton, PROMECOM Kft. Szerződéses Partnere segítségével - , egy regisztrációs oldalon keresztül az egyedi előfizetői szerződés Előfizető által elektronikusan jóváhagyott példányát PROMECOM Kft. szerződéskezelő adatbázisába történő eljuttatásával teszi meg (ami egy zárt online szerződéskezelő rendszer).
A szerződés beérkezését követően PROMECOM Kft. 48 órán belül a szerződést visszaigazolja e-mailben, így igazolja a szolgáltatói jogviszony létrejöttét („visszaigazolás”). A szerződés a visszaigazolás Előfizető részére történő rendelkezésre bocsátása napján (PROMECOM Kft. általi megküldés napja) jön létre.
PROMECOM Kft. köteles a szerződés megkötésével egyidejűleg az egyedi előfizetői szerződést, az általános szerződési feltételeket az Előfizető rendelkezésére bocsátani az Előfizetői web portálon keresztül.
Az on-line szerződéskötés biztosít lehetőséget a Felhasználónak, hogy a Szolgáltatásra a http://www.medistance.hu, www.medistance.com weblapon található on-line regisztrációs űrlap kitöltésével ajánlatot tegyen előfizetői szerződés megkötésére. Előfizető az ajánlatát az on-line egyedi előfizetői szerződésben foglaltak és a mindenkor hatályos ÁSZF elfogadásával, valamint a Szolgáltatás megrendeléséhez szükséges adatok megadásával teheti meg.
Az on-line űrlap kitöltése és elküldése a Szolgáltató részére a polgári jog szerinti ajánlattételnek minősül, amely ajánlathoz az Előfizető kötve van. Az on-line űrlap kitöltésével és elküldésével Előfizető egyúttal elfogadja az ÁSZF rendelkezéseit. A Szolgáltató fenntartja a jogot arra, hogy az előfizetői szerződés megkötésére tett ajánlatot visszautasítsa, amennyiben az előfizetői regisztrációnál Előfizető hiányos vagy hibás személyes adatokat ad meg.
Az on-line kötött szerződés nem minősül írásba foglaltnak, az egyedi előfizetői szerződést a PROMECOM Kft. nem iktatja és az utóbb, önálló dokumentumként nem hozzáférhető.
Amennyiben az Előfizető által megadott személyes adatok nyilvánvalóan pontatlanul vagy hiányosan kerültek rögzítésre, úgy a PROMECOM Kft. kérheti azok kiegészítését. PROMECOM Kft. az on-line regisztrációs űrlap kitöltését és elküldését követően az Előfizető által megadott adatokat nem vizsgálja meg, az adatok helyességéért és valóságtartalmáért kizárólag az Előfizető felel.
Az on-line szerződéskötés esetén az előfizetői szerződés a Szolgáltatás PROMECOM Kft. általi rendelkezésre állítással (aktiválással), a megfelelő technikai beállítások PROMECOM Kft. általi elvégzésével jön létre és lép hatályba, úgynevezett ráutaló magatartással.
A Felhasználó szerződéskötési ajánlatának esetleges elutasítását az általa megadott elérhetőségeken (telefonon, faxon, levélben, e-mailben) közli a PROMECOM Kft.
Szolgáltató az on-line regisztrációs adatlapon feladott és a Szolgáltató által visszaigazolt sikeres regisztrációja után Előfizető számára 24 órán belül biztosítja a Szolgáltatást.
Előfizető tudomásul veszi, hogy az on-line megrendelőlap tartalmának az elküldést követő elvesztéséért (meg nem érkezéséért), az Előfizetők által használt műszaki megoldások (pl. internet böngészők) és az internet hálózat sajátosságai miatt a Szolgáltató felelősséget nem vállal.
4.2 A szolgáltatás igénybevételének műszaki feltételei, földrajzi, időbeli és esetleges egyéb korlátai
4.2.1 A szolgáltatás igénybevételének általános feltételei
PROMECOM Kft. a szolgáltatást az EU, valamint a www.medistance.com felületen megadott további országok területén nyújtja.
A szolgáltatás igénybevételének tárgyi feltétele, hogy az Előfizető rendelkezzék megfelelő Internet szolgáltatás-hozzáféréssel és internet oldal megtekintésére alkalmas végberendezéssel, valamint rendelkezzen a Szolgáltatással együttműködni képes kereskedelmi forgalomban kapható HUB-bal, vagy aktív Medistance applikációval működő mobil készülékkel. és szenzorokkal (a továbbiakban „Eszközök”).
A Szolgáltatás használatához szükséges mobil adattovábbítási előfizetést a HUB részeként a szolgáltató biztosítja Előfizető részére. Az aktív Medistance applikációval mobil készüléken történő adattovábbítási előfizetést az Előfizető biztosítja. Az Előfizető által továbbított adatforgalom PROMECOM Kft. hálózatában történő áramlása és belső útvonala nem tartozik az Előfizető hatáskörébe.
Az Előfizető a szolgáltatás igénybevételét, avagy használatát saját felelősségére másnak átengedheti.
Az Előfizető nem jogosult arra, hogy az előfizetői szerződés megkötésével az őt megillető jogokat egészében vagy részben harmadik személyre ruházza át.
Az Előfizető teljes körű felelősséggel tartozik minden olyan szolgáltatás használatáért, amelynek során a hozzáférés jelszaván keresztül történik.
A személyes adatok közvetlenül a felhasználói névhez és az Előfizető által adott jelszóhoz kapcsolódnak és csak az ehhez a profilhoz tartozó, helyes felhasználói névvel és jelszóval hozzáférhetőek.
Az Előfizetőt jelszavának titokban tartásával kapcsolatosan teljes körű felelősség terheli. PROMECOM Kft. köteles az Előfizető jelszavát harmadik fél felé titokban tartani. PROMECOM Kft. az Előfizető jelszavát csak az előfizetővel közli, annak 7. pont szerinti azonosítását követően, minden személyes adatot az Adatkezelési Nyilatkozat szerint kezel.
4.2.2 A szolgáltatás igénybevételének egyéb korlátai
4.2.2.1 A szolgáltatás-típusoknak megfelelően a szolgáltatás elérhetőségének különös feltételeit, korlátait az egyes szolgáltatás-típusok leírásai tartalmazzák (I. sz. melléklet).
4.2.2.2 PROMECOM Kft. az Európai Unió területén nem bejegyzett jogi személlyel, továbbá az Európai Unió területén tartózkodási engedéllyel nem rendelkező külföldi természetes személlyel csak a felek egyező akarata esetén köt előfizetői szerződést.
4.2.2.3 PROMECOM Kft. 18 év életkort be nem töltött természetes személlyel nem köt előfizetői szerződést.
5 AZ ELŐFIZETŐI HOZZÁFÉRÉS LÉTESÍTÉSÉNEK ÉS A SZOLGÁLTATÁS IGÉNYBEVÉTELRE VALÓ RENDELKEZÉSRE ÁLLÁSÁNAK VÁLLALÁSI IDEJE AZ IGÉNYBEJELENTÉSTŐL SZÁMÍTVA. A LÉTESÍTÉS MŰSZAKI AKADÁLYA ESETÉN TÖRTÉNŐ INTÉZKEDÉSEK
A szerződés tárgyát képező Szolgáltatás igénybevételét PROMECOM Kft. az egyes függelékekben meghatározott esetek kivételével a felek eltérő megállapodása hiányában legfeljebb a Szolgáltató által visszaigazolt sikeres elektronikus regisztrációtól számított 48 órán belül, de a lehető legrövidebb időn belül teszi elérhetővé.
Amennyiben a Szolgáltatás aktiválását PROMECOM Kft. az általa visszaigazolt sikeres elektronikus regisztrációtól számított 48 órán belül – műszaki okok miatt - nem létesíti, vagy a megrendelés a joghatás kiváltására nem alkalmas, úgy erről PROMECOM Kft. az elektronikus regisztrációtól számított 48 órán belül értesítést ad.
6 A SZOLGÁLTATÁSOK MINŐSÉGI CÉLÉRTÉKEI, A MINŐSÉGI CÉLÉRTÉKEK ÉRTELMEZÉSE ÉS TELJESÜLÉSÜK MÉRÉSÉNEK MÓDSZERE
PROMECOM Kft. biztosítja az Előfizető részére a szolgáltatás rendelkezésre állását az egyes szolgáltatástípusok leírását tartalmazó I. számú melléklet szerinti mértékben. A rendelkezésre állás csak teljes naptári hónapra vonatkozik, töredék hónapra nem.
A rendelkezésre állási célérték számítása szolgáltatás típusonként, PROMECOM Kft. statisztikája alapján történik. A hibás teljesítési statisztika számításának alapja az adott hónapban PROMECOM Kft-hez érkező hibabejelentések (PROMECOM Kft. érdekkörében bekövetkező hibák esetében) időpontjai és a hibaelhárítások között eltelt összes idő. Az összes hibásan teljesített órák száma egyenlő a hibabejelentések nyilvántartásai alapján összesített hibásan teljesített órák számával. Egy adott szolgáltatás rendelkezésre állása a hónapban hibásan teljesített összesített időnek az adott hónapra számolt százalékos értéke az összes előfizetésre vonatkoztatva.
A rendelkezésre állás számításánál nem kell figyelembe venni azokat az időszakokat, amikor a szolgáltatás kiesés:
- az Előfizető érdekkörében keletkező ok miatt történt,
- vis maior miatt történt (jelen ÁSZF 13.3. pontja szerint),
- PROMECOM Kft. érdekkörén kívül eső egyéb elháríthatatlan külső ok miatt (különösen: időjárási viszonyok, baleset, tűzeset, súlyos energia ellátási zavar, rongálás, lopás) történt, illetve
- a szünetelés idejét, ha az Előfizető kérése alapján történt,
- az előfizetői szerződésszegése miatti szolgáltatás korlátozásának idejét.
7 AZ ELŐFIZETŐI SZERZŐDÉS MEGKÖTÉSÉHEZ SZÜKSÉGES ELŐFIZETŐI ADATOK LISTÁJA, AZ ELŐFIZETŐI JOGVISZONY LÉTREJÖTTE, A LEGRÖVIDEBB SZERZŐDÉSI IDŐSZAK
A Szolgáltatásra előfizetői szerződést érvényesen 18. (tizennyolcadik) életévét betöltött természetes személy (magánszemély) vagy jogi személy köthet.
A Szolgáltató előzetes hozzájárulása esetén az Előfizető szolgáltatási díját átvállalhatja harmadik személy, költségviselői nyilatkozattal. Ebben az esetben az Előfizető és a költségviselő egyetemleges felel a szolgáltatási díj fizetéséért.
A szerződés megkötésének előfeltétele, hogy az Előfizető a személyének azonosításához szükséges adatait PROMECOM Kft. rendelkezésére bocsássa:
Ezek az adatok természetes személy Előfizető esetén a következők: neve, (és születési neve), lakcíme, számlázási címe, személyi igazolvány száma, e-mail címe, mobil telefonszáma. Korlátozottan cselekvőképes személy esetén a törvényes képviselő fenti adatai is szükségesek.
Ezek az adatok jogi személy esetén: cégnév, telephely címe, cégjegyzék szám, adószám, számlázási cím, képviselő neve, email címe, telefonszáma.
PROMECOM Kft. fenntartja magának a jogot, hogy a megadott adatok valódiságát ellenőrizze, akár írásbeli megkereséssel is. Amennyiben az előfizetői szerződés megkötéséhez szükséges adatokat az Előfizető hiányosan vagy hamisan adja meg, továbbá ha az egyéni előfizetői minőségre vonatkozó nyilatkozatát nem adja meg, úgy PROMECOM Kft. azt szerződés bontó feltételnek tekinti, és az előfizetői szerződés hatálya megszűnik, amelyről lehetőség szerint a szerződéskötéssel azonos módon értesíti az Előfizetőt.
Az előfizetői jogviszony létrejöttének napja: lásd az 5. pontban foglaltakat.
7.1 A legrövidebb szerződési időszak, a szerződés tartama
A szerződés határozatlan időre jön létre. PROMECOM Kft. és az Előfizető egyező akaratával határozott idejű szerződés is köthető, melynek időtartama szolgáltatásonként eltérő lehet.
A határozott idejű szerződés automatikusan, az előfizetői szerződésben meghatározott feltételek mellett határozatlan idejű szerződéssé alakul, ha a határozott idő lejárata előtt a szerződéses jogviszony megszüntetése céljából az Előfizető írásbeli nyilatkozatot nem terjeszt elő.
Legrövidebb szerződési időszak határozott idejű szerződés esetén: egyéni előfizetők esetén 12 hónap, egyéb előfizetők esetén egyedi megállapodás szabályozza.
Ettől az egyedi megállapodásban eltérés lehetséges.
8 AZ ELŐFIZETŐI SZERZŐDÉS MÓDOSÍTÁSÁNAK EGYES ESETEI ÉS A SZERZŐDÉSMÓDOSÍTÁS FELTÉTELEI, PROMECOM Kft. JOGA EGYOLDALÚ SZERZŐDÉSMÓDOSÍTÁSRA, AZ ELŐFIZETŐT PROMECOM Kft. EGYOLDALÚ SZERZŐDÉS MÓDOSÍTÁSAINAK ESETEIBEN MEGILLETŐ JOGOK, EGYOLDALÚ SZERZŐDÉSMÓDOSÍTÁS ESETÉN AZ ELŐFIZETŐ TÁJÉKOZTATÁSÁNAK MÓDJA, A DÍJFIZETÉSHEZ KÖTÖTT SZERZŐDÉSMÓDOSÍTÁS ESETEI ÉS A FIZETENDŐ DÍJ MÉRTÉKE, AZ ÁTHELYEZÉS ÉS AZ ÁTÍRÁS TELJESÍTÉSÉNEK HATÁRIDEJE
8.1 Egyoldalú szerződésmódosítás
A szerződés általában a felek egyező akaratával módosítható. A szerződés módosítására a szerződéskötésre vonatkozó általános szabályokat kell alkalmazni azzal, hogy PROMECOM Kft. - amennyiben az Előfizető módosítási kérelmét elfogadja - a kérelmet a kérelem benyújtásának az Felhasználó-azonosítással kapcsolatban előírt kötelezettségeket kielégítő formában történő beérkezésétől számított, lehetőség szerinti 1 napon belül, de legfeljebb 3 napon belül teljesíti. A módosított díjfizetési kötelezettség kezdő időpontja az előfizetői módosításra vonatkozó igény teljesítésének időpontját követő naptári hónap első napja.
PROMECOM Kft. jogosult negyedévente egy alkalommal az ÁSZF-et egyoldalúan módosítani, ha a szolgáltatás minőségi javítása érdekében a beérkezett Felhasználóigények alapján ez szükséges, azzal, hogy a módosítás nem eredményezheti a szerződés feltételeinek lényeges módosítását. PROMECOM Kft. emellett jogosult az ÁSZF-et egyoldalúan módosítani, ha azt jogszabályváltozás vagy hatósági döntés indokolja; vagy a körülményekben bekövetkezett lényeges változás indokolja.
Lényeges módosításnak minősül különösen a szolgáltatás igénybevételének feltételeire (4. pont) vagy minőségi célértékeire (6. pont) vonatkozó módosítás.
Ekkor PROMECOM Kft. köteles az ÁSZF megváltozását a módosítás hatályba lépését megelőzően 15 nappal az ÜGYFÉLSZOLGÁLAT-án és a www.medistance.hu, www.medistance.com honlapján közzétenni, és erről az előfizetőt értesíteni az előfizetőket megillető felmondás feltételeiről szóló tájékoztatással együtt. Ebben az esetben az Előfizető jogosult a módosítás tárgyában megküldött értesítést követő 8 napon belül a szerződés azonnali hatályú felmondására, mely esetben az előfizetői szerződés rendes felmondására vonatkozó következmények érvényesek.
Amennyiben az egyoldalú módosítás az Előfizető számára hátrányos rendelkezéseket tartalmaz, az Előfizető az értesítéstől számított 15 napon belül további jogkövetkezmények nélkül jogosult felmondani az előfizetői szerződést. Nem mondhatja fel az Előfizető az előfizetői szerződést ilyen esetben azonban akkor, ha kötelezettséget vállalt arra, hogy a szolgáltatást meghatározott időtartam alatt igénybe veszi és az előfizetői szerződést az ebből eredő kedvezmények figyelembevételével kötötte meg, és a módosítás a kapott kedvezményeket nem érinti. Amennyiben a módosítás a kapott kedvezményeket érinti, és az Előfizető felmondja az előfizetői szerződést, PROMECOM Kft. az előfizetőtől nem követelheti a szerződés felmondását követő időszakra eső kedvezmény összegét.
PROMECOM Kft. nem köteles a jelen pontban foglalt értesítési határidőt az általános szerződési feltételek azon módosításaira alkalmazni, amikor az általános szerződési feltételek módosítása új szolgáltatás bevezetése miatt válik szükségessé, és a módosítás a már nyújtott szolgáltatásokra vonatkozó általános szerződéses feltételeket nem érinti, vagy ha a módosítással kizárólag valamely előfizetői díj csökken.
A szolgáltatási díjak minden év január 1. napjától a Központi Statisztikai Hivatal által megállapított előző évi fogyasztói árindex mértékének figyelembe vételével módosulhatnak, valamint a szolgáltatás díját PROMECOM Kft. jogosult év elején és év közben is egyoldalúan módosítani, amennyiben azt a gazdálkodását, illetőleg a szolgáltatást befolyásoló körülmények indokolják. Ezek különösen az alábbiak lehetnek:
- üzemeltetési, működési költségek emelkedése,
- hálózat és technikai eszközök műszaki korszerűsítése,
- szolgáltatás színvonalának emelése,
- jogszabály módosulása.
PROMECOM Kft. díjmódosítás esetén a hatálybalépést megelőzően 30 nappal köteles az előfizetőt értesíteni és a változásról az ÜGYFÉLSZOLGÁLAT-án tájékoztatót közzétenni.
8.2 Kétoldalú szerződésmódosítás
Minden más esetben PROMECOM Kft. jogosult kétoldalú módosítást kezdeményezni, ebben az esetben az előfizetői nyilatkozattétel elmulasztása - mint ráutaló magatartás - a külön jogszabályban meghatározott esetek kivételével elfogadásnak minősül. Vita esetén PROMECOM Kft-t terheli annak bizonyítása, hogy a módosításról az előfizetőt a törvényben előírt módon és időpontban értesítette.
8.3 Változás az Előfizető adataiban
Az Előfizető köteles az adataiban, valamint képviselőjének személyében, továbbá jogállásában, gazdálkodásában bekövetkezett változásokról PROMECOM Kft-t a változás bekövetkeztétől számított legfeljebb 8 napon belül online regisztrációs felületén vagy írásban tájékoztatni. Az Előfizető köteles az ellene megindult felszámolási, végelszámolási, illetve csődeljárásról PROMECOM Kft.-ot az eljárás megindítását követően 8 napon belül írásban tájékoztatni. PROMECOM Kft. az említett előfizetői adatok megváltozására vonatkozó bejelentés elmulasztásából eredő károkért nem vállal felelősséget, azonban az ezzel kapcsolatosan felmerülő kárának megtérítését követelheti az Előfizetőtől.
8.4 Átírás
PROMECOM Kft. az Előfizető kérésére az ÁSZF-ben foglaltak szerint módosíthatja az előfizetői szerződést, ha az Előfizető személyében szerződés (pl.: Flotta partnertől szerződéséből kilép, és mint Előfizető szerződik), öröklés vagy jogutódlás következtében változás következik be, és a szolgáltatás igénybevétele nem változik. Átírás esetén az Előfizető nem köteles belépési díjat fizetni. Az átírás esetén fizetendő díj összege jelen ÁSZF II. sz. mellékletében található. Az átírás teljesítésének határideje az átírás kérelmezésétől számított 15 nap. Ezen határidő be nem tartása esetén PROMECOM Kft. minden késedelmes nap után az átírás díjának 1%-nak megegyező összegű kötbérre kötelezhető, melynek összegét PROMECOM Kft-nek a kötbérigény jogosságának megállapítását követően kibocsátott számlán kell jóváírnia. Nem lehet a jelen pontot alkalmazni, ha az előfizetőnek vagy a kérelemben megjelölt jogutódjának az átíráskor díjtartozása volt.
8.5 Felhasználói státuszok
Az egyes státuszok azt határozzák meg, hogy a Felhasználó az egyes esetekben a teljes szolgáltatási infrastruktúra egyes elemeit, hogyan éri el és hogyan használhatja. Ennek részleteit a VII. sz. melléklet tartalmazza.
8.6 PIN kódmódosítás
Kizárólag a HUB tulajdonosa jogosult a PIN kód módosítási igényt benyújtani a PROMECOM Kft. ügyfélszolgálathoz. A PIN kódmódosítás csak akkor kerül elvégzésre, ha a PROMECOM Kft. a HUB tulajdonost hitelt érdemlően azonosította.
8.7 WebApp e-mail vagy jelszó kódmódosítás
Kizárólag az e-mail címhez kötött személy jogosult az e-mail cím vagy jelszó igényt benyújtani a PROMECOM Kft. ügyfélszolgálathoz. Az e-mail vagy jelszó módosítás csak akkor kerül elvégzésre, ha a PROMECOM Kft. a jogosult személy személyazonosságát hitelt érdemlően azonosította.
9 AZ ELŐFIZETŐI SZOLGÁLTATÁS SZÜNETELÉSÉNEK ESETEI, A DÍJFIZETÉSHEZ KÖTÖTT SZÜNETELÉS ESETEI ÉS A FIZETENDŐ DÍJ MÉRTÉKE
A szolgáltatás az Előfizető érdekkörébe tartozó ok miatt nem szüneteltethető.
9.1 A szolgáltatás szünetelése PROMECOM Kft. érdekkörében bekövetkező ok esetén:
Rendszeres karbantartás: Ha az előfizetői szolgáltatás szüneteltetésére az Előfizető előzetes, 15 nappal korábban történő értesítése mellett a hálózat-átalakítása vagy rendszer, felújítása, cseréje, karbantartása miatt - más műszaki megoldás hiányában - kerül sor, ez alkalmanként és naptári hónaponként az 1 napot nem haladhatja meg. Az ilyen szüneteltetés időtartama a rendelkezésre állás időtartamába nem számít bele.
Rendszeres karbantartásnak nevezzük azon technikai eszközeink és szoftvereinek üzemképes állapotban való tartására vonatkozó karbantartási tevékenységeit, amely biztosítja a karbantartás hatására a minőségi célértékek elérésének folyamatos fenntartását. A rendszeres karbantartás biztosítja az üzemelés hatására fokozatosan csökkenő üzembiztonság időszakonkénti növelését, lassítva ezzel a technikai eszközök elhasználódásának folyamatát. Rendszeres karbantartásba tartoznak azok a tevékenységek, amelyek a szolgáltatás nyújtásához szükséges kiszolgáló eszközök meghibásodásának megelőzése érdekében karbantartási munkákat igényelnek. (pl. tároló kapacitás bővítés, szoftver funkcióbővítés és módosítás stb.)
Rendszeres karbantartási munkálatokat GMT+1 szerint 24-06 között lehet elvégezni, ettől eltérő időpontban végzett karbantartás az Előfizető 8 nappal korábban történő értesítése mellett lehetséges.
Ha PROMECOM Kft. érdekkörébe tartozó ok miatt kerül sor a szünetelésre – ide nem értve az általános szerződési feltételekben meghatározott rendszeres karbantartást -, vagy a szünetelés oka mindkét fél érdekkörén kívül esik, a szünetelés időtartama alatt az Előfizető a szünetelés időtartamára vonatkozó díj fizetésére nem köteles.
10 AZ ELŐFIZETŐI SZOLGÁLTATÁS KORLÁTOZÁSÁNAK, ÍGY KÜLÖNÖSEN AZ ELŐFIZETŐ ÁLTAL INDÍTOTT FORGALOM KORLÁTOZÁSÁNAK, AZ ELŐFIZETŐI SZOLGÁLTATÁS MINŐSÉGI VAGY MÁS JELLEMZŐI CSÖKKENTÉSÉNEK AZ ESETEI ÉS FELTÉTELEI
PROMECOM Kft. az előfizetői szolgáltatást az Előfizető előzetes vagy egyidejű értesítése mellett az alábbi esetekben korlátozhatja, vagy csökkentheti annak hozzáférhetőségét, vagy kezelhetőség, vagy más jellemzőit:
Amennyiben az előfizetőnek a díjtartozásról szóló felszólításban megjelölt - de legalább 13 napos - határidő elteltét követően is esedékes díjtartozása van és az Előfizető PROMECOM Kft. részére az esetleges díjtartozás megfizetésének céljából vagyoni biztosítékot nem adott. Amennyiben az Előfizető a díjtartozást kiegyenlíti, illetve a díjtartozás kiegyenlítését követően a visszakapcsolási igényt PROMECOM Kft.-nek jelzi, úgy PROMECOM Kft. köteles a szolgáltatás korlátozását, minőségi vagy más jellemzőinek csökkentését haladéktalanul megszüntetni.
Amennyiben az Előfizető az alap szolgáltatáscsomagban biztosított 90 napos próbaidőszak után nem bocsájt rendelkezésre valós számlázási cím és levelezési adatokat, úgy PROMECOM Kft. előzetes értesítés nélkül jogosult azonnali hatállyal a Szolgáltatás felfüggesztésére vagy korlátozására.
Amennyiben az Előfizető akadályozza vagy veszélyezteti PROMECOM Kft. hálózatának rendeltetésszerű működését, így különösen, ha:
- Az Előfizető az előfizetői hozzáféréshez nem megfelelő szoftverrel rendelkező csatlakozott.
- Az Előfizető a számára nyújtott szolgáltatást felhasználva kéretlen levelet küld. Kéretlen levélnek minősülnek azok az elektronikus üzenetek, amelyek kereskedelmi vagy egyéb információt tartalmaznak és a címzettek nem kérték kifejezetten, hogy ezen e-mail-eket megkapják vagy olyan tömegesen küldött, nagy mennyiségű e-mail, amelyeknek tartalma egymással nagymértékben azonos és a címzettek nem kérték kifejezetten, hogy ezen e-mail-eket megkapják.
PROMECOM Kft. az ilyen kéretlen kereskedelmi vagy kéretlen tömeges e-mail-ek illetve nagy mennyiségű levelek átvételét illetve továbbítását a hálózatának és rendszereinek védelme érdekében szoftveres és/vagy hardveres eszközök segítségével megtagadhatja.
- Az Előfizető a számára nyújtott szolgáltatást felhasználva olyan elektronikus levelet küld, amely:
- feladójának e-mail címét szándékosan hamisan adják meg vagy elfedik.
- vírussal fertőzött csatolt állományt tartalmaz
- amely csatolt állományként olyan végrehajtódó állományt tartalmaz, amely a címzett(ek) vagy PROMECOM Kft. érdekeivel ellentétes tevékenységet fejt ki és ezen tevékenység a címzett jóhiszemű akarata ellenére is végbemehet.
- amely tartalma a társadalmi értékekre és az emberi méltóságra nézve sértő. Ilyen például a félrevezető, trágár, szexuális, erőszakos tartalmú, a törvényellenes cselekedetre felbujtó illetve vallási, politikai ellentétet szító e-mail.
- Az Előfizető a számára nyújtott szolgáltatást felhasználva jogosulatlan adatszerzésre, adatküldésre vagy más számítógépes rendszerekbe történő behatolásra tesz kísérletet illetve hajt végre, különösen:
- az internethasználók személyi számítógépén vagy szerverén tárolt, illetve internetezés közben használt nem nyilvános vagy üzleti titkot képező adatok, állományok engedély nélküli megtekintése, megszerzése vagy az erre irányuló kísérlet,
- az internethasználók személyi számítógépén vagy szerverén tárolt adatok, állományok engedély nélküli megváltoztatása vagy az erre irányuló kísérlet,
- az internethasználók személyi számítógépére vagy szerverére olyan adatok, állományok engedély nélküli feltöltése vagy ennek kísérlete, amely az előfizetőt kompromittálhatja, illetve a számítógép működését hátrányosan befolyásolhatja,
- mások tulajdonát képező számítógépek és azok erőforrásainak engedély nélküli felhasználása saját célra (pl. proxy, e-mail szerverek, nyomtatók, hálózati átjárók és egyéb kapcsolt hardvereszközök).
- Az Előfizető a számára nyújtott szolgáltatást felhasználva PROMECOM Kft. szerverén olyan adatokat, információkat tárol vagy továbbít, amely:
- jogosulatlanul megszerzett, illetve szerzői jogokat sért
- a társadalmi értékekre és az emberi méltóságra nézve sértő. Ilyen például a félrevezető, trágár, szexuális, erőszakos tartalmú, a törvényellenes cselekedetre felbujtó illetve vallási, politikai ellentétet szító tartalom,
- az Alkotmányba vagy a hatályos törvényekbe, jogszabályokba ütköznek,
- az Előfizető által kínált termék tulajdonságairól vagy szolgáltatás tartalmáról, illetve ezek áráról bárkit félrevezethetnek.
Abban az esetben, ha PROMECOM Kft. eszközeinek használatával olyan közzététel valósul meg, amely a fenti szabályokba nem ütközik ugyan, de jelentős társadalmi ellenállást vált ki vagy jelentős mértékben sérti PROMECOM Kft. üzleti érdekeit, PROMECOM Kft. fenntartja magának a jogot, hogy a közzétevőt azonosítsa, s vele tárgyalásokat kezdjen a közzététel megszüntetésére.
Amennyiben az Előfizető az előfizetői szolgáltatást PROMECOM Kft. hozzájárulása nélkül harmadik személy részére továbbértékesíti vagy azt a hálózati szerződésekről szóló kormányrendelet szerinti hálózati szolgáltatás céljára használja.
Amennyiben az Előfizető több előfizetéssel is rendelkezik, és azok bármelyikével kapcsolatban megszegi a jelen általános szerződési feltételekben, illetve az egyedi előfizetői szerződésben foglaltakat, úgy PROMECOM Kft. jogosult a fentebb ismertetett szankciót az Előfizető összes előfizetésén egyidejűleg azonnali hatállyal alkalmazni.
PROMECOM Kft. a szolgáltatás igénybe vehetőségének újbóli biztosításáért a II. mellékletben szereplő díjat számolhat fel.
11 AZ ELŐFIZETŐI SZERZŐDÉS MEGSZŰNÉSÉNEK ESETEI ÉS FELTÉTELEI, AZON HATÁRIDŐ MEGJELÖLÉSE, AMEDDIG AZ ELŐFIZETŐ DÍJFIZETÉSI KÖTELEZETTSÉGÉNEK ELEGET TEHET ANÉLKÜL, HOGY PROMECOM Kft. A SZERZŐDÉST FELMONDANÁ
11.1 A szerződés felmondásának szabályai az Előfizető részéről
Az Előfizető bármikor, indoklás nélkül, a 7. pontban részletezett, az Felhasználó- azonosítással kapcsolatban előírt kötelezettségeket kielégítő formában írásban, 8 napos felmondási idővel jogosult a szerződést jogkövetkezmények nélkül felmondani. Az előfizetői szerződés megszűnésének napja az írásbeli felmondásnak PROMECOM Kft-hez való megérkezését követő legkésőbb 8. nap. Vagy lehet az online regisztrációs felületen történő lemondással, melynek felmondási ideje 1 nap és azonnal létrejön.
A szerződés Előfizető részéről történő felmondása az előfizetőt nem mentesíti az előfizetői szerződés hatálya alatt felmerült díjfizetési kötelezettségeinek teljesítése alól.
Határozott vagy határozatlan idejű szerződést az Előfizető PROMECOM Kft. súlyos szerződésszegése esetén jogosult azonnali hatállyal felmondani, amennyiben az Előfizető előzetes írásbeli felszólítása ellenére PROMECOM Kft. 15 napon belül szerződésszegését nem orvosolja. Azonnali hatályú felmondás esetén a szerződés a felmondás időpontjában szűnik meg.
11.2 A szerződés felmondásának szabályai PROMECOM Kft. részéről
Az előfizetői szerződés PROMECOM Kft. általi felmondásának felmondási ideje a 10. pontban meghatározottak kivételével 60 nap.
PROMECOM Kft. az előfizetői szerződés felmondását írásban vagy e-mail útján köteles megküldeni, kivéve, ha az előfizetőt a felmondásról azért nem tudja így értesíteni, mert a szolgáltatás sajátosságai következtében PROMECOM Kft. nem rendelkezik az Előfizető e módon történő értesítéséhez szükséges adatokkal. Ez utóbbi esetben PROMECOM Kft. az előfizetőt a szerződés felmondásáról egyéb módon is értesítheti.
Ha a felmondás indoka az Előfizető szerződésszegése és az Előfizető a felmondási idő alatt a szerződésszegést megszünteti, és az Előfizető ezzel együtt nem kéri kifejezetten a szerződés megszüntetését, úgy az előfizetői szerződés nem szűnik meg PROMECOM Kft. felmondásával. Erről PROMECOM Kft. köteles az előfizetőt haladéktalanul értesíteni.
A felmondásnak tartalmaznia kell:
- a felmondás indokát, és
- a felmondási időt,
- a felmondási idő lejártának napját,
- ha a felmondás indoka az Előfizető szerződésszegése, akkor az Előfizető tájékoztatását arról, hogy a szerződésszegés megszüntetése egyben PROMECOM Kft. részéről történő felmondást is semmissé teszi.
PROMECOM Kft. az előfizetői szerződés megszegése esetén az előfizetői szerződést 8 napos határidővel a fenti feltételek szerint felmondhatja, ha az előfizető akadályozza vagy veszélyezteti PROMECOM Kft. szolgáltatásainak rendeltetésszerű működését, és az Előfizető ezt a szerződésszegést a jogkövetkezményekre figyelmeztető értesítését követő 1 napon belül sem szünteti meg. PROMECOM Kft. szolgáltatásainak rendeltetésszerű működését veszélyeztető cselekmények különösen, ha az 11. pontban meghatározott esetek bármelyikét kimeríti.
PROMECOM Kft. az előfizetői szerződést 8 napos felmondási idővel mondhatja fel, amennyiben az Előfizető az esedékes díjat nem fizette meg a fizetési határidőt követő 8 napon belül a jogkövetkezményekre figyelmeztető első értesítés, mely elküldését követően legfeljebb 5 nappal követő második értesítés megtörténtét követően sem. A felmondási idő alatt Előfizető hozzáférhet adataihoz, de azokat nem módosíthatja (fagyasztott állapot). Nem jogosult PROMECOM Kft. felmondani a szerződést, ha az Előfizető a díjtartozás összegszerűségét vitatja, és a vita rendezése érdekében a hatósághoz vagy a jogvita elbírálására jogosult más szervezethez kérelmet terjesztett elő, feltéve, hogy az Előfizető a szolgáltatás igénybevétele után a nem vitatott, illetve az esedékes, nem vitatott további díjakat folyamatosan megfizeti.
Ha az Előfizető írásban akként nyilatkozik, hogy a szolgáltatást nem kívánja igénybe venni, és a szerződés megszűnését kívánja, ezzel szemben ténylegesen használja azt, nem mentesül a tényleges használat díjának megfizetése alól. Amennyiben a szolgáltatás díját a kiállított számlán feltüntetett fizetési határidőig nem fizeti meg, akkor PROMECOM Kft. jogosult arra, hogy az előfizetőt a szolgáltatásból kizárja és az előfizetői szerződést azonnali hatállyal megszüntesse.
Az előfizetői szerződés a Felek közös akaratával is megszüntethető, illetve megszűnik bármely szerződő Fél jogutód nélküli megszűnése, illetve az egyéni Előfizető halála esetén.
Az előfizetői szerződés megszűnését követően PROMECOM Kft. az Előfizetővel csak abban az esetben köt új előfizetői szerződést, ha az Előfizetőnek a szolgáltatás igénybevételéből eredő díjtartozása nem áll fenn, vagy a korábbi előfizetői szerződés megszűnését nem az Előfizető hibájából eredő, 1 éven belüli felmondás okozta. Ha az Előfizető tartozását csak jelentős késedelemmel egyenlítette ki, és a szerződést PROMECOM Kft. a díjfizetési kötelezettség megszegése miatt szüntette meg, úgy PROMECOM Kft. jogosult arra, hogy az újabb szerződéskötést az Előfizető által korábban felhalmozott tartozás legfeljebb kétszeres összegének megfelelő előleg megfizetéséhez kösse.
Az Előfizető tudomásul veszi, hogy PROMECOM Kft. az Előfizető által használt olyan címeket és a hozzájuk tartozó, PROMECOM Kft. szerverén tárolt tartalmat jogosult törölni ha: a Szolgáltatást az Előfizető több mint 12 hónapja nem használta vagy, ha az Előfizető és PROMECOM Kft. között nincs hatályban lévő szolgáltatásról szóló előfizetői szerződés. Az Előfizető PROMECOM Kft-vel szemben erre hivatkozással semmiféle kártérítési igényt nem érvényesíthet.
A szerződés megszűnése az Előfizetőt nem mentesíti az előfizetői szerződés hatálya alatt felmerült díjfizetési kötelezettségeinek teljesítése alól. Az Előfizető túlfizetése esetén PROMECOM Kft. a túlfizetés mértékéig, az Előfizető írásbeli kérésére az abban meghatározott bankszámlaszámra teljesítve köteles a díjvisszatérítésre. A 10.000 Ft vagy az alatti túlfizetést PROMECOM Kft. nem fizeti vissza, az a következő számlából jóváírásra kerül, illetve levélben benyújtott igény esetén 8 napon belül banki átutalással teljesíti.
PROMECOM Kft. jogosult a szerződés felmondása helyett biztosítékot kérni vagy a jelen általános szerződési feltételek szerint korlátozni a szolgáltatások körét, illetve használatát. Amennyiben az Előfizető a korlátozás okát 3 napon belül nem szünteti meg, a korlátozás nem akadálya a felmondásnak, ha a felmondás feltételei egyébként fennállnak.
12 A HIBABEJELENTŐ ELÉRHETŐSÉGE, A VÁLLALT HIBAELHÁRÍTÁSI CÉLÉRTÉKEK, A HIBABEJELENTÉSEK NYILVÁNTARTÁSBA VÉTELÉNEK MENETE
PROMECOM Kft. Hibabejelentő szolgálata az ÜGYFÉLSZOLGÁLAT-tal azonos elérhetőségű, eljárása a hibabejelentés és egyéb bejelentések során azonos.
Az ÜGYFÉLSZOLGÁLAT-i szolgáltatás addig áll a használó rendelkezésére, amíg az Előfizető a jelen ÁSZF-nek megfelelően fizeti a szolgáltatás díját.
PROMECOM Kft. kizárja a következő eseteket a Hibák és Felelősség köréből és az azzal kapcsolatos kötelezettségek alól:
Az üzleti haszon elmaradásából, az üzleti tevékenység félbemaradásából, az adatvesztésből vagy a személyes, illetve bizalmas információk elvesztéséből, a hardver vagy szoftver egészének vagy egy részének használhatatlanságából, személyi sérülésből illetve bármely kötelezettség teljesítésének elmulasztásából (beleértve a gondatlanságból, jóhiszeműségből vagy az ésszerű gondolkodásból eredő kötelezettségeket) származó, bármilyen jellegű károkért vagy veszteségekért. A fenti rendelkezések akkor is érvényben maradnak, ha a PROMECOM Kft-vel vagy valamely beszállítóját, társvállalatát vagy ügynökét tájékoztatták az ilyen károk bekövetkezésének lehetőségéről, illetve, ha a részükről hiba, vétség (a hanyagságot is beleértve), közvetlen vagy a termékre vonatkozó felelősség, megtévesztés vagy egyéb ok merül fel.
PROMECOM Kft. köteles ÜGYFÉLSZOLGÁLAT-ot működtetni, ahol az Előfizető közvetlenül jelezheti a szolgáltatás meghibásodását.
Az Előfizető a hibát az ÜGYFÉLSZOLGÁLAT-i e-mail címen és web felületen jelentheti be. PROMECOM Kft. a hiba bejelentése után haladéktalanul megkezdi a hibabehatárolást.
A hibabejelentésnek tartalmaznia kell:
- az Előfizető értesítési címét vagy más azonosítóját (pl.: HUB azonosító, Felhasználó ID),
- az előfizetői e-mail címet vagy más azonosítót (pl.: telefonszám),
- a hibajelenség leírását,
- a hibajelenség tapasztalásának utolsó időpontját.
PROMECOM Kft. köteles a hibabejelentéseket, a hibabehatároló eljárás eredményét és a hibaelhárítás alapján tett intézkedéseket visszakövethető módon, hangfelvétellel vagy egyéb elektronikus úton rögzíteni, és az adatkezelési szabályok betartásával azt legalább egy évig megőrizni. PROMECOM Kft-nek a hibabejelentést az Előfizető részére vissza kell igazolnia, és azt a rögzítésen túl nyilvántartásba kell vennie.
A nyilvántartásnak tartalmaznia kell:
- az Előfizető értesítési címét vagy más azonosítóját (pl.: HUB azonosító, Felhasználó ID),
- az előfizetői e-mail címet vagy más azonosítót (pl.: telefonszám),
- a hibajelenség leírását,
- a hibabejelentés időpontját (év, hónap, nap, óra),
- a hiba okában behatárolására tett intézkedéseket és azok eredményét,
- a hiba okát,
- a hiba elhárításának módját és időpontját (év, hónap, nap, óra), eredményét (eredménytelenségét és annak okát)
- az Előfizető értesítésének módját és időpontját.
Az elvégzett vizsgálat alapján PROMECOM Kft. haladéktalanul és megfelelő indokolással köteles az Előfizetőt értesíteni arról, hogy
- a hiba a vizsgálat alatt nem volt észlelhető, vagy a hiba az Előfizető érdekkörébe tartozó okból merült fel;
- a hiba kijavítását megkezdte;
- a hiba kijavítását 72 órán belül nem tudja vállalni, ezért az Előfizető részére hány százalék díjcsökkentést nyújt.
12.1 Hibaelhárítási célértékek
PROMECOM Kft. köteles az Előfizető által bejelentett, a hibabehatároló eljárása eredményeként valósnak bizonyult hibát annak bejelentésétől legfeljebb 72 órán belül kijavítani.
Nem kell PROMECOM Kft-nek megtérítenie a kárnak azt a részét, amely abból származott, hogy az Előfizető a kár elhárítása, illetőleg csökkentése érdekében nem úgy járt el, ahogy az adott helyzetben általában elvárható.
A kármegelőzési és kárenyhítési kötelezettség teljesítéseként az Előfizető vállalja, hogy PROMECOM Kft-t haladéktalanul értesíti, ha észleli, hogy PROMECOM Kft. szolgáltatása nem vagy nem kielégítően működik, továbbá ha PROMECOM Kft. számlázása eltér a szerződésben foglaltaktól. PROMECOM Kft. nem felel azokért a károkért és/vagy költségekért, melyek abból kifolyólag merülnek fel, hogy az Előfizető a fenti kötelezettségét nem, vagy csak késedelmesen teljesíti. Minden olyan esemény, amely a létrejöttét követő 15 napnál később kerül jelzésre, késedelmes kötelezettség teljesítést az Előfizető részéről.
PROMECOM KFT. mindent megtesz a Szolgáltatás mindenkori hatékonyságának és folyamatosságának biztosítása érdekében. PROMECOM Kft. a jelen szerződés alapján nem tartozik felelősséggel azokért a károkért, amelyeket a szolgáltatása érdekkörén kívül eső meghibásodásából vagy elégtelenségéből adódtak. Ilyenek kiemelten:
- HUB nem rendeltetésszerű használatából, a készülék házának megbontásából következő sikertelen adattovábbítás, vagy egyéb kár;
- A Szolgáltatással együttműködni nem képes eszközök használatából eredő hibák, és károk;
- Előfizető internet csatlakozásának hibája (pl.: rossz válaszidők, alacsony sávszélesség);
- Előfizető végberendezéseiből eredő hibák (pl.: rossz router vagy tűzfal beállítás);
- Előfizetői jogosultságok elvesztése vagy jogosulatlan részére történő átadása (pl.: hozzáférési azonosítók elvesztése);
- Nem megfelelő szoftverkörnyezet alkalmazása (pl.: alacsonyabb verziószámú böngésző, mint ami ajánlott, vagy nem tartalmazza a megfelelő frissítéseket ill. plug-inokat);
- A mobil szolgáltató-partner által közzétett és biztosított mobil adatátviteli szolgáltatás hálózati lefedettségének földrajzi határán kívül eső területről HUB készülékkel kezdeményezett adatátvitel sikertelensége.
Amennyiben a Szolgáltatás hibája, hibás működése más szolgáltató (pl. helyi távközlési szolgáltató, vagy műsorelosztó) hatáskörében felmerülő hiba miatt következett be, és PROMECOM Kft. tudomására jut, úgy PROMECOM Kft. vállalja azt, hogy erről mind az érintett szolgáltatót, mind az Előfizetőt értesíti.
13 AZ ÜGYFÉLSZOLGÁLAT MŰKÖDÉSE, AZ ELŐFIZETŐI BEJELENTÉSEK, PANASZOK INTÉZÉSE (DÍJREKLAMÁCIÓ, KÖTBÉR ÉS KÁRTÉRÍTÉSI IGÉNYEK INTÉZÉSE).
Az Előfizető a Szolgáltatással kapcsolatos észrevételeit a PROMECOM Kft. ÜGYFÉLSZOLGÁLAT-on teheti meg. Az ÜGYFÉLSZOLGÁLAT az Előfizetőnek a Szolgáltatással kapcsolatban írásban vagy e-mail-en, vagy szóban tett észrevételét, reklamációját kivizsgálja. PROMECOM Kft. az észrevételt vagy a reklamációt az Felhasználó-azonosítással kapcsolatban előírt kötelezettségeket kielégítő formában történő benyújtásától számított harminc napon belül kivizsgálja és ezt követően a bejelentéssel megegyező módon, általában írásban vagy e-mail-en, indoklással együtt ezen időn belül tájékoztatja az Előfizetőt. Telefonon érkező észrevétel, reklamáció esetén PROMECOM Kft. az észrevétel, reklamáció természetétől függően, - indokolt esetben, továbbá a panasz elutasítása esetén indoklással együtt - írásban vagy e-mail-en válaszol. PROMECOM Kft. a számla esedékességétől számított három hónapon túl számlareklamációt nem fogad el.
13.1 Előfizetői bejelentések, panaszok kezelése
Előfizetői panaszokkal, bejelentésekkel PROMECOM Kft. érdemben csak azt követően kezd el foglalkozni, hogy az Előfizető előfizetői minőségét az Felhasználó-azonosítóval és a hozzá tartozó jelszóval igazolta. Az Felhasználó-azonosító hiányában szóbeli bejelentések, panaszok esetén PROMECOM Kft. igazolásként legalább három, PROMECOM Kft. által az adott bejelentés fogadásakor kiválasztott és az Előfizető által megadott, csak az előfizetőre jellemző adat helyes visszamondását fogadja el.
Írásbeli bejelentések, panaszok esetén igazolásként PROMECOM Kft. nyilvántartásában szereplő névvel és címmel ellátott postai leveleket, elektronikus úton történő megkeresés esetén – lemondás kivételével - pedig az Előfizető egyedi email címéről érkező megkereséseket fogadja el PROMECOM Kft..
13.2 Egyéb kötelezettségek
Az Előfizető tudomásul veszi, hogy az Előfizetői Szerződés keretében igénybevett Szolgáltatás használata során, különösen pedig a 12. pontban meghatározott ÜGYFÉLSZOLGÁLAT igénybevételekor, tartózkodik a zaklató, a közízlést és az emberi méltóságot sértő magatartástól. Amennyiben az Előfizető e kötelezettségének nem tesz eleget, PROMECOM Kft. jogosult az Előfizetőt felszólítani a rendeltetésellenes magatartás azonnali megszüntetésére. Amennyiben az Előfizető a kötelezettségének felszólítás ellenére sem tesz eleget, PROMECOM Kft. vezető beosztású munkavállalója döntése alapján jogosult a Szolgáltatást szüneteltetni.
Ha az Előfizető PROMECOM Kft. által felszámított díj összegét vitatja, PROMECOM Kft. a díjreklamációt haladéktalanul nyilvántartásba veszi és legfeljebb harminc napon belül megvizsgálja. E határidő elmulasztása esetén PROMECOM Kft. a bejelentés megvizsgálásának befejezéséig nem jogosult az Előfizető szerződést a. 11. pontban foglaltak szerint felmondani.
Ha az Előfizető a bejelentését a díjfizetési határidő lejárta előtt nyújtja be PROMECOM Kft.-hoz, úgy a bejelentésben érintett díjtétel vonatkozásában a díjfizetési határidő a díjreklamáció megvizsgálásának időtartamával meghosszabbodik.
Ha PROMECOM Kft. az előfizetői bejelentésnek helyt ad, havi díjfizetési kötelezettség esetén a következő havi elszámolás alkalmával, egyébként a bejelentés elbírálásától számított harminc napon belül a díjkülönbözetet és annak a díj befizetésének napjától járó kamatait az Előfizető számláján egy összegben jóváírja vagy azt az Előfizető választása szerint az Előfizető által írásban vagy elektronikus levélben jelzett bankszámlára az Előfizető részére egy összegben visszafizeti. Amennyiben az előfizetőnek van PROMECOM Kft-vel szemben fennálló lejárt díjtartozása, akkor csak a különbözetet fizeti vissza. A díjkülönbözet jóváírása vagy visszafizetése esetén az előfizetőt megillető kamat mértéke megegyezik PROMECOM Kft-tt az Előfizető díjfizetési késedelme esetén megillető kamat mértékével. Bruttó 10.000 Ft alatti túlfizetést PROMECOM Kft. nem köteles visszatéríteni.
Az Előfizető kérésére PROMECOM Kft-nek biztosítania kell, hogy az Előfizető az adatkezelési szabályok figyelembe vételével, a kezelt adatok törléséig díjmentesen megismerhesse a fizetendő díj számításához szükséges forgalmazási és számlázási adatokra vonatkozó kimutatást.
Az előre fizetett díjú előfizetői szolgáltatások kivételével PROMECOM Kft. az Előfizető részére kiállított számlához csatolt mellékletben az Előfizető által fizetendő díjakat szolgáltatásonkénti bontásban köteles feltüntetni.
13.3 Vis major
Egyik fél sem felel a szerződés szerinti kötelezettsége teljesítéséért azon esetekben, amikor olyan, bármely fél érdekkörén kívül eső, előre nem látható körülmények (Vis maior) merülnek fel, amelyek megakadályozzák a szerződés teljesítését, illetőleg a szolgáltatás igénybevételét. Ilyen körülmények különösen: háborús cselekmények, lázadás, szabotázs, robbantásos merénylet, súlyos energia-ellátási zavar vagy természeti katasztrófa, munkabeszüntetés, a honvédelmi törvény, rendőrségi törvény alapján feljogosított szervek rendelkezésére tett intézkedés.
13.4 Hangfelvétel készítés
PROMECOM Kft. fenntartja magának a jogot, hogy az ÜGYFÉLSZOLGÁLAT-i telefonszámokra érkezett hívásokról hangfelvételt készítsen, amiről a hívó felet minden esetben a hangrögzítést megelőzően tájékoztatja. Amennyiben a hívó fél a hangrögzítéshez nem járul hozzá, akkor az adott ügy csak elektronikusan intézhető. PROMECOM Kft. – amennyiben PROMECOM Kft. a beszélgetést rögzítette - a hanganyagot a hívó fél kérésére a tárolási időn belül rendelkezésre bocsátja. PROMECOM Kft. a rögzített hanganyagokat a rögzítés napját követő 1 évig tárolja és utána az Adatvédelmi Nyilatkozatban foglaltak szerint kezeli.
14 KÉSZÜLÉK GARANCIA, MEGHIBÁSODÁSA ESETÉN JAVÍTÁS, CSEREKÉSZÜLÉK BIZTOSÍTÁSA
A Szolgáltatás igénybevételéhez szükséges PROMECOM Kft. által forgalmazott készülékekre a jótállás és szavatosság feltételeit a készülék mellé adott Garanciaszerződés vagy Jótállási jegy tartalmazza.
15 AZ ELŐFIZETŐ JOGAI AZ ELŐFIZETŐI SZOLGÁLTATÁS HIBÁS TELJESÍTÉSE ESETÉN, AZ ELŐFIZETŐT MEGILLETŐ KÖTBÉR MÉRTÉKE, A HIBA KIJAVÍTÁSÁNAK ÁTMENETI VAGY TARTÓS LEHETETLENSÉGE ESETÉN AZ ELŐFIZETŐT MEGILLETŐ DÍJCSÖKKENTÉS MÉRTÉKE, AZ ELŐFIZETŐI SZOLGÁLTATÁSSAL KAPCSOLATOS VITÁK RENDEZÉSÉNEK MÓDJA
Ha a hiba következtében az előfizetői szolgáltatást nem lehet igénybe venni, a kötbér mértéke minden késedelmes nap után a hiba bejelentését megelőző, az előző hat hónapban az Előfizető által az előfizetői szerződés alapján az adott előfizetői szolgáltatással kapcsolatban kifizetett (előre fizetett díjú szolgáltatás esetén felhasznált) díj átlaga alapján egy napra vetített összeg háromszorosa, de a teljes összeg nem haladhatja meg az utolsó hónapban fizetett havidíjat.
Hat hónapnál rövidebb időtartamú előfizetői jogviszony esetén a vetítési alap az előfizetői jogviszony teljes hossza alatt kifizetett (felhasznált) díj átlaga alapján egy napra vetített összeg. Ha a hiba következtében az Előfizető az előfizetői szolgáltatást PROMECOM Kft. által vállalt minőséghez képest gyengébb minőségben képes csak igénybe venni, PROMECOM Kft-nek a 12.1. pontban meghatározott kötbér felét kell fizetnie.
PROMECOM Kft. a kötbért havi, vagy annál rövidebb díjfizetési kötelezettség esetén a következő elszámolás alkalmával az Előfizető számláján egy összegben jóváírja, és az előfizetői jogviszony megszűnése esetén az Előfizető választása szerint a bejelentés elbírálásától számított harminc napon belül az Előfizető által írásban vagy elektronikus levélben jelzett bankszámlára a kötbér jóváírását követően előálló túlfizetéssel megegyező összegben visszafizeti, amennyiben a kötbér összege 10.000 Ft-nál magasabb.
Havinál hosszabb díjfizetési kötelezettség esetén PROMECOM Kft. a kötbért a bejelentés elbírálásától számított harminc napon belül helyesbítő számlán írja jóvá az előfizetőnek és az előfizetői jogviszony megszűnése esetén az Előfizető választása szerint az Előfizető által írásban vagy elektronikus levélben jelzett bankszámlára vagy magyarországi címre bejelentés elbírálásától számított harminc napon belül azt az Előfizető részére egy összegben a kötbér jóváírását követően előálló túlfizetéssel megegyező összegben visszafizeti, amennyiben a kötbér összege 10.000 Ft-nál magasabb.
A 14.1.-es pont által nem érintett kérdések a 12.-13. pontban szabályozottak.
15.1 Az előfizetői szolgáltatással kapcsolatos viták rendezésének módja
Ha az Előfizető a hibás teljesítéssel kapcsolatos PROMECOM Kft. állásfoglalást vitatja, a területileg illetékes fogyasztóvédelmi felügyelőséghez is fordulhat. Az Előfizető követelését az előzőektől függetlenül bíróság előtt is érvényesítheti.
Az Előfizető PROMECOM Kft-vel szemben fennálló követelését az elévülési időn belül bíróságon érvényesítheti. Az elévülési idő három hónap.
Az Előfizető jogviszonyból eredő esetleges vitás kérdéseik rendezésére szerződő felek PROMECOM Kft. székhelye szerint illetékes bíróság kizárólagos illetékességét kötik ki.
16 A Szolgáltató felelősségének kizárása, az Előfizető felelőssége a Szolgáltatás igénybevétele során, felelősség az Előfizetői (SIM) kártyáért
PROMECOM Kft. nem felel a Szolgáltatás során nyújtott tanácsok, valamint Szolgáltató által üzemeltetett internetes oldalakon (www.medistance.hu, www.medistance.com, www.medistance.com, illetve ezek aldomainjai), valamint a Medistance Connect, illetve Connect Pro mobil applikációkon, továbbiakban Weboldal/Applikáció/Applikáció elérhető bármilyen információ felhasználásából és/vagy fel nem használásából származó vagyoni és/vagy nem vagyoni kárigényért.
Az Előfizető a Weboldal/Applikáció/Applikáción elérhető bármely információt kizárólag saját felelősségére használhatja fel. Sem a Weboldal/Applikáció/Applikáción megfogalmazottaknak, sem az ide küldött információknak, vagy az innen elérhető kapcsolódó szolgáltatásoknak nem szándéka, hogy az orvosi gyakorlatot vagy az ápolási tanácsadást pótolják.
A Weboldal/Applikáció/Applikáció és az azon elérhető Tartalom kizárólag információs céllal készült, és nem szándéka egészségügyi szakmai és/vagy orvosi tanács helyettesítése vagy pótlása. Amennyiben az Előfizetőnek speciális kezelésre vagy - állapotából eredően - szakmai, vagy orvosi tanácsra van szüksége, a megfelelő képzettségű szakorvossal kell konzultálnia. Az Előfizető nem hagyhatja figyelmen kívül az orvosi, egészségügyi tanácsadást a Weboldal/Applikáció/Applikáción elérhető információk miatt.
Az orvosi kutatás fejlődése hatással lehet a Weboldal/Applikáció/Applikáción megjelenő egészségügyi információkra, de nincs garancia arra, hogy a Weboldal/Applikáció/Applikáció mindig a legújabb információkat vagy fejlesztéseket tartalmazza, különösen igaz lehet ez egy-egy speciális orvostudományi kérdés esetén.
A Weboldal/Applikáció/Applikáció használata semmilyen módon nem teremt orvos/beteg viszonyt, nem alapoz meg olyan bizalmi vagy kizárólagos viszonyt, amely Szolgáltató részére bármifajta kötelezettséggel járna.
A Weboldal/Applikáció/Applikáció eszközei információs segédeszközök, kizárólag oktatási és információs célokra készültek. Szolgáltató nem ad orvosi tanácsot vagy diagnózist. Kizárólag ezekkel az eszközökkel nem hozható meg orvosi, életstílusbeli, kezelési vagy más egészségügyi szolgáltatást igénylő döntés. Az eszközök az egészségügyi szolgáltatók tanácsaival együtt használhatóak. Bármely az egészségügyi állapotával összefüggő kérdésben Előfizető kérjen tanácsot, szakképzett egészségügyi szolgáltatótól.
Az Előfizető nem hagyhatja figyelmen kívül szakorvosa tanácsát, vagy nem eshet késedelembe azt kérni amiatt, hogy Szolgáltató Weboldal/Applikáció/Applikációján talált megoldást.
A Weboldal/Applikáció/Applikáción igénybe vehető Szolgáltatás függ az Előfizető által megadott adatok hitelességétől és pontosságától, ezért minden feltett kérdésre teljes és egész válaszokat kell adnia. Kizárólag az Előfizető felel a Szolgáltatás során Szolgáltatótól kapott információkra alapozott döntéseiért vagy cselekedeteiért.
Az Előfizető részére átadott Előfizetői (SIM) Kártya a Szolgáltató kizárólagos tulajdonát képezi. Az Előfizetői (SIM) Kártya tulajdonjoga nem ruházható át, a felett az Előfizető - a saját használatától eltekintve - rendelkezni nem jogosult. Az Előfizető a kapott Előfizetői (SIM) Kártyát kizárólag a mindenkori előírásoknak megfelelő készülékben használhatja. A mindenkori előírásokról a Szolgáltató az Előfizető kérésére tájékoztatást nyújt.
Ha Előfizető a részére átadott Előfizetői (SIM) Kártyán bármilyen beavatkozást eszközöl, és ezzel befolyásolja a Szolgáltatás minőségét vagy a Szolgáltatónak egyéb módon kárt okoz, a Szolgáltató ezt az Előfizetői Szerződés megszegésének tekinti és jogosult azt rendkívüli felmondással felmondani és az Előfizetőtől kártérítést követelni. A Szolgáltató nem vállal felelősséget azokért a károkért, amelyek arra visszavezethetően keletkeztek, hogy az Előfizető a Szolgáltató értesítése és a beavatkozás jóváhagyása nélkül a Készülékhez kiegészítő berendezést csatlakoztat, mely rontja a Szolgáltatás vagy a hálózat minőségét. Ilyen esetekben a Szolgáltató jogosult az Előfizetőtől a polgári jog szabályai szerint kártérítést követelni.
Az Előfizetői (SIM) Kártyának az Előfizetőnek felróható vagy egyébként érdekkörén belül felmerülő okra visszavezethető meghibásodása, megrongálódása, rendeltetésszerű illetve üzemképes használatra alkalmatlanná válása esetében a Szolgáltatót kijavítási, kicserélési kötelezettség nem terheli. Ilyen esetekben a Szolgáltatónak joga van az Előfizetővel szemben kártérítési igényt érvényesíteni.
17 ELŐFIZETŐI Szolgáltatás és KÉSZÜLÉK használatának FELTÉTELEI
A szolgáltatások igénybevételének részletes feltételeit a jelen ÁSZF I. sz. mellékletében található szolgáltatás leírások tartalmazzák.
Az Előfizető számítógépében és hálózati eszközeiben a hardverek és szoftverek okozta károkért PROMECOM Kft. nem vállal felelősséget.
18 ADATKEZELÉS, ADATBIZTONSÁG
PROMECOM Kft. adatkezelésre, illetve adatbiztonságra vonatkozó rendelkezéseit a IV. számú melléklet Adatvédelmi Nyilatkozata tartalmazza.
19 ELŐFIZETŐI SZOLGÁLTATÁSOK DÍJA, EZEN BELÜL EGYSZERES DÍJAK, RENDSZERES ÉS FORGALMI DÍJAK, DÍJAZÁSI IDŐSZAKOK, KEDVEZMÉNYEK ÉS DÍJFIZETÉS NÉLKÜLI SZOLGÁLTATÁSOK, A KEDVEZMÉNYRE JOGOSULTSÁG ELVESZTÉSE ESETÉN A KEDVEZMÉNY VISSZAFIZETÉSÉNEK FELTÉTELEI, A DÍJFIZETÉS ÉS A SZÁMLÁZÁS MÓDJA ÉS IDEJE, A DÍJNAK AZ ELŐFIZETŐ IGÉNYE SZERINTI ELŐRE TÖRTÉNŐ MEGFIZETÉSÉRE VONATKOZÓ SZABÁLYOK
A díjazás és számlázás alapelveit jelen ÁSZF II. számú melléklete tartalmazza.
20 FELÜGYELETI SZERV ELÉRHETŐSÉGE
Az előfizetői szolgáltatás nyújtásával kapcsolatos viták rendezése végett az Előfizető a fogyasztóvédelmi szervekhez, szervezetekhez, hatósághoz vagy bírósághoz fordulhat.
Ha az Előfizető a hibás teljesítéssel kapcsolatos szolgáltatási állásfoglalást vitatja, akkor a 2. számú függelékben meghatározott szervekhez tud fordulni.
Az előfizetői panasz elutasítása esetén követendő eljárást egyebekben a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény 38. § (3) bekezdése tartalmazza.
Az Előfizető követelését - az előzőektől függetlenül - bíróság előtt is érvényesítheti.
21 Mentesítés
Előfizető elfogadja, hogy a jogszabály által megengedett legnagyobb mértékben megvédi, kártalanítja és mentesíti a kárviselés felelőssége alól a PROMECOM Kft. és társult vállalatait és ezek igazgatóit, tisztviselőit, munkavállalóit és ügynökeit minden olyan esetleges igénnyel, jogi úttal, peres eljárással, továbbá valamennyi veszteséggel, felelősséggel, kárral, költséggel és kiadással (így a jogi képviselő ésszerű mértékű díjával) szemben, amely a PROMECOM Kft. szolgáltatás az Előfizető által való felhasználásából, vagy a jelen feltételeknek a Előfizető általi megsértéséből ered.
22 felelősség korlátozása
A PROMECOM Kft.. semmilyen körülmények között nem felelős semmilyen következményi, vagy közvetett kárért, elmaradt haszonért vagy bevételért, adatvesztésért, vagy az adathasználat lehetőségének elvesztéséért.
A PROMECOM Kft. a jelen ÁSZF-ben foglalt szolgáltatással kapcsolatosan felelősségét a törvényben foglaltak szerint korlátozza a részére az adott hónapban kifizetett szolgáltatási díj 5 %-ában.
A PROMECOM Kft.. semmilyen felelősséggel nem tartozik az olyan cselekményekből eredő károkozásért, amelyek a PROMECOM Kft. által nyújtott szolgáltatásnak más rendszerekhez való, a PROMECOM Kft. felelősségi körén kívül eső összekapcsolódásból származik. Az ilyen összekapcsolódások során keletkezett bármely károkozásért a felelősség kizárólag az Előfizetőt vagy az általa felhatalmazott szerződött félt terheli.
23 AZ ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK ELÉRHETŐSÉGE
PROMECOM Kft. az Előfizető értesítési kötelezettségének következőképpen tehet eleget:
- Közvetlen, írásbeli értesítéssel (értesítés levélben); vagy
- elektronikus levélben; vagy
- egyéb elektronikus hírközlési úton.
Az értesítési módok közül - amennyiben a közvetlen írásbeli értesítés a jelen ÁSZF szerint nem kifejezett kötelezettség - PROMECOM Kft. elsősorban az elektronikus levélben történő értesítéssel él.
A közvetlen írásbeli értesítés alkalmazása esetén PROMECOM Kft. kézbesítettnek tekinti azt a küldeményt, amely az Előfizető címéről két egymást követő alkalommal „nem kereste” vagy “címzett ismeretlen” okkal tér vissza PROMECOM Kft-hez.
PROMECOM Kft. az Általános Szerződési Feltételeket módosításáról az Előfizetőt a módosítás hatályba lépését megelőzően tizenöt nappal köteles értesíteni.
A jelen pontban meghatározott értesítésnek legalább a következőket kell tartalmaznia:
- pontos utalást az általános szerződési feltételek módosított rendelkezéseire;
- a módosítások lényegének rövid leírását;
- a módosítások hatálybalépésének időpontját;
- a közzétett általános szerződési feltételek elérhetőségét;
- ha PROMECOM Kft. az előfizetői szolgáltatások díját módosítja, akkor a módosított díj összegét;
- azt a feltételt, jogszabályváltozást vagy hatósági döntést, lényeges körülményt, amellyel PROMECOM Kft. a módosítást indokolja;
- az Előfizetőt az általános szerződési feltételek egyoldalú módosítása esetén megillető jogokat.
PROMECOM Kft. köteles az Általános Szerződési Feltételeket és azok változásait az MEDISTANCE ÜGYFÉLSZOLGÁLAT-i felületén közzétenni.
PROMECOM Kft. nem köteles a jelen pontban foglaltakat az ÁSZF azon módosításaira alkalmazni, amikor az ÁSZF módosítása új szolgáltatás bevezetése miatt válik szükségessé, és a módosítás a már nyújtott szolgáltatásokra vonatkozó ÁSZF-et nem érinti.
I. számú melléklet – Szolgáltatás leírások
Szolgáltatás megnevezése:
MEDISTANCE, Mobil Egészségügyi Adatátviteli Szolgáltatás
A szolgáltatás típusának leírása:
PROMECOM Kft. biztosítja az Előfizető részére a MEDISTENCE szolgáltatás-csomagban meghatározott számú és terjedelmű szolgáltatás elemek elérhetőséget.
A MEDISTANCE Szolgáltatáscsomag magában foglalja
- A Medistance HUB adattovábbító egysége használatával történő mobil távközlési szolgáltató által biztosított mobil adatátviteli megoldást (mobil SIM kártya, és mobil adatszolgáltatás előfizetés); kivéve az egyéb mobil készüléken történő adattovábbítás díjait.
- Központi adattárolást védett adattároló szervereken;
- Interneten elérhető Weboldal/Applikációt az Előfizetői beállítások és mért egészségügyi adatok kezeléséhez (PROMECOM Kft. által biztosított online alkalmazás);
- Részletes használati utasítást, és felhasználást segítő általános orvosi leírásokat, javaslatokat;
- Terméktámogatást.
A Szolgáltatás használatához szükséges eszközök, melyekkel előfizetőnek rendelkeznie kell, melyeket külön díjért kell megvásárolni PROMECOM Kft-től vagy kereskedelmi partnereitől:
- Mobil adatátviteli eszközt (MEDISTANCE Mobil Adatátviteli Egység, röviden: HUB), amely a mért adatok továbbításához szükséges;
- A méréshez szükséges és a Szolgáltatással együttműködni képes szenzorok (pl.: OMRON M7 vérnyomásmérő, Multicare IN vércukormérő) pontos listáját a Szolgáltató a medistance.hu, www.medistance.com, www.medistance.com honlapon teszi közzé.
A Szolgáltatás műszaki tartalma, funkcionalitása
- Egy szolgáltatáscsomag egyetlen Előfizetőt tud kiszolgálni, és egy Előfizetői profil tartozik hozzá;
- Mérhető egészségügyi adatok pl.: vérnyomás-, vércukorszint értékek (a Szolgáltatással gyűjthető adatok teljes listáját a Szolgáltató a www.medistance.hu, www.medistance.com honlapon teszi közzé);
- A HUB-hoz csatlakoztatott mérőeszközökről (szenzor) a mért adatok továbbítása az Előfizető kezdeményezésére megtörténik;
- A Előfizetők által mért és HUB, illetve egyéb mobile készülék segítségével továbbított egészségügyi adatokat a PROMECOM Kft. központi szerverein tárolja, és biztosítja azok megfelelő védelmét;
- A tárolt adatokhoz biztonságos hozzáférés az Előfizetők által web-, illetve applikáció felület formájában lehetséges;
- A Szolgáltatás egyirányú kommunikációt biztosít a mért adatok továbbításához;
- Minden Előfizető egy választott Díjcsomaggal veheti igénybe a Szolgáltatást;
- Tájékoztató rendszer üzenetek email;
A Szolgáltatás nem állít elő semmilyen orvosi diagnózist.
MEDISTANCE HUB Mobil adatátviteli Egység
A Szolgáltatás része a HUB eszköz, melynek feladata a mérési eredmények továbbítása a központi adatbázis felé.
A Szolgáltatás kizárólag a PROMECOM Kft. HUB készülék általi, valamint a Medistance applikációkon keresztüli távoli adatfeltöltést támogatja.
A készülék a hozzá csatlakoztatott mérőeszközből az Előfizető kezdeményezésére kiolvassa a mért adatokat, majd mobil távközlési hálózaton keresztül továbbítja azokat a központi adatbázisba.
A MEDISTANCE szolgáltatás kizárólag a PROMECOM Kft. által biztosított SIM kártyával képes adatot továbbítani.
Mobil adatátvitel
A Szolgáltatás része a mobil távközlési hálózaton történő adatküldés, melyet a PROMECOM Kft. a T-System Magyarország Kft., vagy a Telenor Magyarország Kft. továbbiakban magyar helyi távközlési mobilszolgáltatótól vesz igénybe, és közvetített szolgáltatásként nyújtja az Előfizető részére.
A Szolgáltatás működési előfeltétele Magyarországon a magyar helyi mobilszolgáltató hálózatának elérhetősége, más országokban a magyar helyi mobilszolgáltató mobil roaming partner szolgáltatók hálózatának elérhetősége az adott helyen.
A Szolgáltatás Előfizetője közvetlenül nem áll szerződéses kapcsolatban a mobilszolgáltatóval.
PROMECOM Kft. az Előfizető azonosítására szolgáló, a Szolgáltatáshoz szükséges Előfizetői (SIM) Kártyát bocsát az Előfizető rendelkezésre, amely kizárólag a PROMECOM Kft. által biztosított HUB készülékkel használható. A Szolgáltató az Előfizetői (SIM) Kártyát az Előfizetőnek fel nem róható módon bekövetkező meghibásodása, használatra alkalmatlanná válása esetén megfelelőre cseréli. Amennyiben az Előfizetői (SIM) Kártyát az Előfizetőtől jogtalanul eltulajdonítják, vagy az Előfizető elveszti, azt az eltulajdonítás vagy elvesztés haladéktalan bejelentését követően a Szolgáltató jelszó ellenében vagy a kérelmező jogosultságának vizsgálata alapján a hálózatból kikapcsolja.
Internet web felület
A MEDISTANCE szolgáltatáscsomag része az interneten elérhető web, illetve mobil készülékeken aktiválható Medistance mobil applikáció felület (továbbiakban Weboldal/Applikáció), melyet Előfizető saját számítógépével és az azon futó internet böngésző segítségével, valamint mobil készülékével a nyilvános szélessávú interneten keresztül, HTTP vagy HTTPS kommunikációs protokollon keresztül érhet el.
A Weboldal/Applikáció címe, letöltése: www.medistance.hu, www.medistance.com
A Szolgáltatás használatát megelőzi az Előfizető azonosítása. Az Előfizető a Weboldal/Applikáció oldalon - az értékesítési ponton, PROMECOM Kft. Szerződéses Partnere segítségével - Előfizetőként regisztrálja magát, és a HUB készüléket. A Szolgáltatás a sikeres regisztráció után Előfizető részére aktiválódik, ettől az időponttól vehető igénybe a Szolgáltatás, és kezdődik a díjfizetés.
A továbbiakban Előfizető a regisztráció során megadott felhasználónév és jelszó megadása után léphet be a Weboldal/Applikációra.
Minden Előfizetőhöz egyetlen felhasználói felület tartozik.
Az Előfizető a MEDISTANCE Weboldal/Applikáción az előfizetett ideig férhet hozzá az általa mért és feltöltött egészségügyi adataihoz. További Havidíj megfizetése esetén újból használható a Szolgáltatás, és a korábban mért adatok a Weboldal/Applikáción újból hozzáférhetővé válnak.
A PROMECOM Kft. alapként 12 hónapig vállalja szerverein az Előfizető méréseiből származó egészségügyi adatainak, és bármilyen egyéb adatainak tárolását – Havidíjfizetés folytonosságától függetlenül. További időszakra PROMECOM Kft. adattárolási díjat kérhet, és számíthat fel.
A Weboldal/Applikáció mögött a PROMECOM Kft. által üzemeltetett elektronikus adatbázis és adminisztrációs alkalmazások üzemelnek.
A Weboldal/Applikáción elérhető funkciók:
- Felhasználó regisztráció a Szolgáltatásra;
- Személyes adatok, szolgáltatás paraméterek beállítása és megtekintése egyetlen lapon;
- A szerverre sikeresen elküldött mért adatok megjelenítése grafikonon, és számszerű értékek formájában (vérnyomás, vércukorszint, hisztogram értékek);
- Egyéb mérésekből származó adatok kézzel történő rögzítése;
A Szolgáltatás igénybevétele során az Előfizető korlátlan számú megkeresést intézhet a Szolgáltató felé a Weboldal/Applikáción keresztül.
A Szolgáltatás Internet web felület igénybevételéhez szükséges minimális feltételek az Előfizető részéről:
Számítógép hardver környezet: olyan, ami képes futatni az alábbi szoftver környezetet.
Számítógép szoftver környezet: olyan szoftver környezet, ami képes futatni legalább az alábbi böngészőket: MS Internet Explorer 7., Safari 2., Firefox 3., Opera 9., Chrome és Java Script plug in-t.
A MEDISTANCE használata esetén a szolgáltatás minimális garantált le és feltöltési sebessége 64kbps.
A Szolgáltatás Internet web felület elérhető mobil kommunikációs eszközökkel is, melyek rendelkeznek a következő minimális képességekkel:
- Android, iOS vagy Windows Phone operációs rendszerű mobil eszközön;
- Egyéb elvárt képesség: min. 320x200-as kijelző, Java script támogatás.
Szolgáltatás rendelkezésre állása:
PROMECOM Kft. biztosítja az Előfizető részére a szolgáltatás éves 97% rendelkezésre állását.
A fenti értékeket PROMECOM Kft. a hibajegyek összesítéséből PROMECOM Kft-nek felróhatóan rendellenes (nem tartozik ide pl. a rendszeres karbantartás) szünetelések alapján számítja.
Szolgáltatás Normál használata
PROMECOM Kft. a Szolgáltatás normál előfizetői felhasználásának feltételeit a következők szerint határozza meg: A HUB készülékkel továbbított adatok által generált mobil adatforgalom havonta nem haladja meg az 1. melléklet szerinti normál adatforgalmi mennyiséget, mely fel és letöltéssel együtt számolódik.
Az adatforgalom normál értéke nagyban függ a küldött adatok mennyiségétől és gyakoriságától illetve a mobil hálózat minőségétől, ezért a havi átlagosan mért egészségügyi adat csak becsülhető. A Normál használatot meghaladó adatforgalmat esetén túlhasználati díj kerülhet felszámolásra
- számú melléklet - A díjazás és számlázás alapelvei
PROMECOM Kft. az egyes szolgáltatás-típusok alapul vételével, azok elemei felhasználásával képzett szolgáltatás-csomagok árát – a mindenkor hatályos vonatkozó jogszabályi árszabályozás rendelkezései figyelembevételével – szabadon állapítja meg.
- A számlázás módja, rendszeressége és a számlák kézbesítésének időpontja
PROMECOM Kft. számlát vagy a szolgáltatáscsomag megvásárlásakor készpénzfizetési átutalást, csekket bocsát ki az Előfizető számára, amely tartalmazza az előfizetési és/vagy egyszeri díjakat. A számlát az Előfizető a számlán feltüntetett fizetési határidőn belül köteles kiegyenlíteni.
A számlák kiküldése postai vagy elektronikus úton, a fizetési határidőt legalább nyolc nappal megelőzően történik.
A díjfizetés elektronikus díjfizetéssel is történhet.
PROMECOM Kft. a jelen melléklet 7. pontja alapján hónap közben is kérheti a felmerült díjak kiegyenlítését.
Amennyiben az Előfizető a számlát az előfizetői szerződésben megjelölt számlázási időszakot követő öt napon belül nem kapja kézhez, úgy ezt azonnal köteles jelezni az online ÜGYFÉLSZOLGÁLAT-nál, illetve hiteles számlamásolatát onnan letöltheti és kinyomtathatja. Ha az Előfizető által megadott címadatok megegyeznek PROMECOM Kft. által nyilvántartott és a számlán levelezési címként feltüntetett címmel, úgy PROMECOM Kft. a számlát annak kiküldését követő ötödik munkanapon kézbesítettnek tekinti. Felek az elszámolás és a teljesítés tekintetében határozott idejű elszámolásban állapodnak meg (így a számla fizetési határidő és a teljesítés időpontja azonos napra esik az ÁFA.tv.58§-nak megfelelően)
- Havi előfizetési díjak
Havi előfizetési díj minden megkezdett számlázási időszakra számított díj, amelyet az Előfizető a szolgáltatásrendelkezésre állásáért fizet. Havi előfizetési teljes díjának számlázására jogosult PROMECOM Kft. abban az esetben is, ha PROMECOM Kft. az Előfizető érdekkörében felmerülő okok miatt a szolgáltatás korlátozására vagy szüneteltetésére kényszerül.
A havi előfizetési díjat PROMECOM Kft. jogosult előre, arra a számlázási időszakra számlázni, melybe a számla kiállítási dátuma beleesik.
A Szolgáltatás Normál használata esetén PROMECOM Kft. alap Havidíjat határoz meg Előfizetővel szemben. Normál használaton túli Szolgáltatás használat esetén PROMECOM Kft. jogosult további Kiegészítő díjak érvényesítésére Előfizetővel szemben. A Normál használatot meghaladó túlforgalmazásra a Szolgáltató üzenetben (email) hívja fel Előfizető figyelmét, és a túlforgalmazott adatmennyiséggel arányos Kiegészítő forgalmi díjat számláz Előfizető részére. (részletes díjak: I. Függelék: Díjtáblázat).
A számla készítésének alapja a számlázási periódus első napján 10:00-kor beállított díjcsomag és összege minimum háromhavi előfizetési díj.
A hó közben történt díjcsomag módosítás havonta 1 db lehet, az ennél több változás esetén PROMECOM Kft. jogosult az 1 módosításon túli legnagyobb díjcsomagot számlázni. 24 órán belüli csomagváltás nem számít csomagváltásnak.
Hó közi szolgáltatás lemondása vagy módosítása esetén a kifizetett díjazás arányos része nem kerül visszafizetésre.
(Elszámolási példa: Előfizető január 10-én regisztrál, neki PROMECOM Kft. február 10-ig számlát állít ki a háromhavi szolgáltatás igénybevételre, ami január 10. 0:00-tól április 9. 24:00 időtartamra szól)
Amennyiben Előfizető regisztrációja bármely hónap 29-én, 30-án, vagy 31-én történik, akkor PROMECOM Kft. az ezt követő hónap 1-ig állít ki számlát a háromhavi szolgáltatás igénybevételére, ami a számlázott hónap 1. 0:00-tól a harmadik hónap utolsó napjának 24:00-ig időtartamra szól.
Az Előfizető és PROMECOM Kft. egyező akarata esetén az Előfizető a havi előfizetés tekintetében hat és tizenkét hónapra előre is kifizetheti az előfizetési díjakat. Amennyiben a hat vagy tizenkét hónapra előre fizetett díjkedvezményt is tartalmaz, és a megkezdett hat illetve tizenkét hónapos időszak lejárta előtt PROMECOM Kft. a szolgáltatást az Előfizető érdekkörében felmerülő ok miatt szüneteltetni kényszerül, vagy ha a szünetletetést az Előfizető kéri, úgy PROMECOM Kft. jogosult a díjkedvezményt törölni és az Előfizető számára a kérdéses időszak kezdetétől a szüneteltetés kezdő napjáig a havi rendszerességgel fizetendő előfizetési díjak és kedvezmények arányos részét számlázni.
Havi díjfizetési konstrukcióban a havi díjat PROMECOM Kft. a Szolgáltatásrendelkezésre állásának napjától a szerződés hatályba lépésének hónapjára rákövetkező hónap végéig tartó időszakra részarányosan számlázza.
Előre fizetett Szolgáltatások esetén PROMECOM Kft. szolgáltatási csomagonkénti alapon számláz.
Amennyiben Előfizető eléri a választott díjcsomagban meghatározott maximálisan adatforgalom mennyiségét, lehetősége van túlforgalmazásra. A túlforgalmazás mértéke a választott díjcsomagban meghatározott maximálisan adatforgalom számával egyenlő. A túlforgalmazás díjait a I. Függelékben található díjtáblázat tartalmazza. Ilyenkor további igénybevételre csak abban az esetben van lehetőség, ha az Előfizető az addig felmerült díjat járulékaival együtt kiegyenlíti. Egyéb esetben PROMECOM Kft. a túlforgalmazás díját a következő számlán tünteti fel.
- Egyszeri díjak
PROMECOM Kft. a választott Szolgáltatás díjazási feltételeinek megfelelően egyszeri díjat számíthat fel (részletes díjak: I. Függelék: Díjtáblázat).
- Egyéb áruk és szolgáltatások igénybevételének számlázása
PROMECOM Kft. jogosult az Előfizetővel a jelen ÁSZF alapján az általa nyújtott Szolgáltatással együtt saját nevében vásárolt árukat és szolgáltatásokat változatlan formában továbbértékesíteni és továbbszámlázni, valamint az ellenértéket az Előfizetővel szemben az Előfizető szolgáltatással kapcsolatos számlájában vagy az előre fizetett követelése terhére érvényesíteni. Az ilyen szolgáltatások/áruk igénybevételének feltételeit az azokra vonatkozó, az igénybevételkor elfogadásra kerülő Szolgáltatáshoz vagy Áruhoz kapcsolódó Felhasználási Feltételek tartalmazzák. Ebben az esetben PROMECOM Kft. egyértelműen köteles feltüntetni a kiállított számlán a továbbértékesítés tényét.
- Kedvezmények
PROMECOM Kft. eseti kedvezményeket kínálhat valamennyi Előfizető, vagy az egyenlő elbánás elvét nem sértve az előfizetők meghatározott csoportja számára.
A szolgáltatási csomagra vonatkozó szerződés határozatlan vagy határozott időre jön létre. Amennyiben az Előfizető az ezzel kapcsolatos kötelezettségei ismeretében úgy rendelkezik, hogy egy meghatározott időszakban a Szolgáltatást a szerződés alapján PROMECOM Kft-től veszi igénybe és a határozott időszak alatt a szerződés felmondására vonatkozó nyilatkozatot nem terjeszt elő, illetve kötelezettségeit nem szegi meg, úgy a határozott kedvezményes időszakra a Szolgáltatást PROMECOM Kft. kedvezményes díjon nyújtja. A határozott kedvezményes időszak lejárata előtti előfizetői felmondás, illetve az előfizetői kötelezettségszegés, valamint az Előfizető érdekkörében felmerülő ok eredményeképpen történő szerződés megszűnése esetén PROMECOM Kft. az Előfizetőt a díjtáblázatban szereplő díj fizetésére kötelezheti.
A fenti szerződés megszűnés esetén PROMECOM Kft. jogosult az egyedi előfizetői szerződésben szereplő díjat is érvényesíteni.
A kedvezmények elvesztése esetén, az esetleges behajtási eljárás során a szerződés – a kedvezmények vonatkozásában is - tartozás-elismerésnek minősül, amely a Magyarországi polgári peres eljárásban felhasználható.
A kedvezmények igénybevételének feltételeit az egyes szolgáltatásokról szóló mellékletek és/vagy akciós feltételek tartalmazzák.
- A számlázási időszak módosítása
PROMECOM Kft-nek jogában áll a számlázási időszakot módosítani. Az erről szóló értesítést írásban vagy elektronikus úton legkésőbb 15 nappal a bevezetést megelőzően kell megküldeni az Előfizető részére.
- Késedelmi kamat
PROMECOM Kft. fenntartja magának a jogot, hogy a mindenkor hatályos jogszabályokban meghatározott mértékű, jogi személyek, vagy jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaságok esetén pedig a napi 0,2% mértékű késedelmi kamatot számítson fel a késedelem első napjától a tartozás kiegyenlítésének napjáig terjedő időszakra abban az esetben, ha az Előfizető a számlán feltüntetett fizetési határidőig történő fizetést elmulasztja.
- Közvetített szolgáltatás esetén
Ha PROMECOM Kft. a jelen ÁSZF alapján nyújtott szolgáltatásaival kapcsolatban az Előfizető részére közvetített szolgáltatást is nyújt (pl. mobil adatátviteli szolgáltatás, server hosting vagy végberendezés-szállítás), úgy a közvetített szolgáltatás tényét PROMECOM Kft. egyértelműen jelzi a számlában.
III. számú melléklet - Előfizetések személyes adatainak kezelése, a személyes adatok védelme
PROMECOM Kft. az Előfizetők személyes adatait bizalmasan, a hatályos jogszabályi előírásokkal összhangban kezeli, gondoskodik azok biztonságáról, valamint megteszi azokat a technikai és szervezési intézkedéseket, valamint kialakítja azokat az eljárási szabályokat, amelyek az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény, valamint az egyéb hatályos jogszabályok adat- és titokvédelmi rendelkezéseinek érvényre juttatásához szükségesek.
PROMECOM Kft. elkötelezi magát az előfizetők személyes adatainak oly módon történő kezelése mellett, amely a vonatkozó hatályos jogszabályoknak teljes körűen eleget téve járul hozzá az előfizetők számára biztonságos szolgáltatás igénybevételi lehetőségek megteremtéséhez.
- A személyes adatok kezelésének jogi háttere
Az előfizetők személyes adatainak kezelésével kapcsolatos jogszabályai előírásokat PROMECOM Kft. az adatkezelés minden fázisában köteles betartani. PROMECOM Kft. által végzett adatkezelésre elsősorban az alábbi jogszabályokban rögzített rendelkezések az irányadóak:
Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény;
Az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény. (a továbbiakban Eht.) XVII. fejezetében foglalt rendelkezések;
A kutatás és a közvetlen üzletszerzés célját szolgáló név- és lakcímadatok kezeléséről szóló 1995. évi CXIX. törvény, (a továbbiakban DM. Törvény);
Az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény. (a továbbiakban: Eker törvény);
Az elektronikus hírközlési előfizetői szerződésekről szóló 16/2003. (XII. 27) IHM rendelet;
Továbbá az PROMECOM Kft. jelen ÁSZF-hez kapcsolódó Adatkezelési Nyilatkozatában szabályozott feltételek.
- A személyes adatokkal kapcsolatos fogalmak és értelmezésük
Személyes adat: bármely meghatározott (azonosított vagy azonosítható) természetes személlyel (a továbbiakban: érintett) kapcsolatba hozható adat, az adatból levonható, az érintettre vonatkozó következtetés. A személyes adat az adatkezelés során mindaddig megőrzi e minőségét, amíg kapcsolata az érintettel helyreállítható. A személy különösen akkor tekinthető azonosíthatónak, ha őt – közvetlenül vagy közvetve – név, azonosító jel, illetőleg egy vagy több, fizikai, fiziológiai, mentális, gazdasági, kulturális vagy szociális azonosságára jellemző tényező alapján azonosítani lehet.
Adatkezelés: az alkalmazott eljárástól függetlenül a személyes adatokon végzett bármely művelet vagy a műveletek összessége, így például gyűjtése, felvétele, rögzítése, rendszerezése, tárolása, megváltoztatása, felhasználása, továbbítása, nyilvánosságra hozatala, összehangolása vagy összekapcsolása, zárolása, törlése és megsemmisítése, valamint az adatok további felhasználásának megakadályozása. Adatkezelésnek számít a fénykép-, hang- vagy képfelvétel készítése, valamint a személy azonosítására alkalmas fizikai jellemzők (pl. ujj- vagy tenyérnyomat, DNS-minta, íriszkép) rögzítése is.
Adatfeldolgozás: az adatkezelési műveletek, technikai feladatok elvégzése, függetlenül a műveletek végrehajtásához alkalmazott módszerétől és eszköztől, valamint az alkalmazás helyétől.
Adattovábbítás: ha az adatot meghatározott harmadik személy számára hozzáférhetővé teszik.
Nyilvánosságra hozatal: ha az adatot bárki számára hozzáférhetővé teszik;
Adatkezelő: az a természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, aki, vagy amely a személyes adatok kezelésének célját meghatározza, az adatkezelésre (beleértve a felhasznált eszközt) vonatkozó döntéseket meghozza és végrehajtja, vagy az általa megbízott adatfeldolgozóval végrehajtatja;
Adatfeldolgozó: az a természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, aki, vagy amely az adatkezelő megbízásából - beleértve a jogszabály rendelkezése alapján történő megbízást is - személyes adatok feldolgozását végzi;
Adattörlés: az adatok felismerhetetlenné tétele oly módon, hogy a helyreállításuk többé nem lehetséges;
Közvetlen üzletszerzés: azoknak a közvetlen megkeresés módszerével végzett tájékoztató tevékenységeknek és kiegészítő szolgáltatásoknak az összessége, amelyeknek célja az érintett részére termékek vagy szolgáltatások ajánlása, hirdetések továbbítása, a fogyasztók vagy kereskedelmi partnerek tájékoztatása, üzletkötés (vásárlás) előmozdítása érdekében.
PROMECOM Kft. által kezelt személyes adatok köre, az adatkezelés jogcíme, célja és az adatkezelés időtartama
Az előfizetők személyes adatainak kezelésére PROMECOM Kft. két esetben jogosult: egyrészt, ha az adatkezeléshez az Előfizető az előfizetői jogviszony létrehozásakor, vagy fennállása alatt bármikor hozzájárul; másrészt, ha az adatok kezelését törvény elrendeli. Az adatkezeléssel és az előfizetők személyes adatainak a védelmével kapcsolatos jogszabályi előírások kizárólag a természetes személy előfizetőkre, és így a magát egyéni előfizetőnek deklaráló természetes személyre vonatkoznak, tekintettel arra, hogy a személyes adatok is kizárólag természetes személyek vonatkozásában értelmezhetőek (az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. tv. 2.§ 1.) pont). Ennek ellenére a jelen ÁSZF III. számú melléklete a nem természetes előfizetőkkel kapcsolatban is tartalmaz adatvédelmi és adatkezelési szabályokat. PROMECOM Kft., illetve PROMECOM Kft. megbízása alapján az adatfeldolgozó által végzett adatkezelés, illetve adatfeldolgozás az alábbiakban található előfizetői adatokra terjed ki. A táblázatban található “Előfizető hozzájárulása” típusú jogcím csak a jogszabály által előírt adatkezeléshez képest felmerülő jogcímbeli különbségre utal; az Előfizető ebben az esetben is köteles megadni az érintett személyes adatát ahhoz, hogy PROMECOM Kft. a szerződéses ajánlatát megtehesse, illetve, hogy szerződésszerűen teljesíthessen.
- A Szolgáltató által kezelt személyes adatok köre, az adatkezelés jogcíme, célja és az adatkezelés időtartama
A Szolgáltató, illetve a Szolgáltató megbízása alapján az adatfeldolgozó által végzett adatkezelés, illetve adatfeldolgozás az alábbiakban található előfizetői adatokra terjed ki. A táblázatban található “előfizető hozzájárulása” típusú jogcím csak a jogszabály által előírt adatkezeléshez képest felmerülő jogcímbeli különbségre utal; az Előfizető ebben az esetben is köteles megadni az érintett személyes adatát ahhoz, hogy a Szolgáltató a szerződéses ajánlatát megtehesse, illetve, hogy szerződésszerűen teljesíthessen:
Adat megnevezése | Az adatkezelés jogcíme | Az adatkezelés célja/időtartama*** |
az Előfizető neve (cégszerű megnevezése), címe (lakóhely, tartózkodási hely, székhely) | Eht. 157. § (2) bekezdés a) pont 129. § (6) bekezdés b) pont | az előfizetői szerződés alapján igénybevett szolgáltatások díjának kiszámlázása és beszedése, illetve az előfizetői szerződés figyelemmel kísérése, a szerződésszerű teljesítés érdekében /a szerződés megszűnéséig. |
a természetes személy Előfizető leánykori neve, anyja neve, születési helye és ideje | Eht. 157. § (2) bekezdés a) pont és 129. § (6) bekezdés c) pont | az előfizetői szerződés alapján igénybevett szolgáltatások díjának kiszámlázása és beszedése, illetve az előfizetői szerződés figyelemmel kísérése a szerződésszerű teljesítés érdekében /a szerződés megszűnéséig |
kiskorú természetes személy esetén a törvényes képviselő neve, lakóhelye (tartózkodási helye), leánykori neve, anyja neve, születési helye és ideje is; | Eht. 129. § (7) bekezdés és (6) bekezdés b) és c) pontok | az előfizetői szerződés alapján igénybevett szolgáltatások díjának kiszámlázása és beszedése, illetve az előfizetői szerződés figyelemmel kísérése a szerződésszerű teljesítés érdekében /a szerződés megszűnéséig |
az Előfizető számlázási címe (amennyiben eltér a lakhelytől/tartózkodási helytől), | az Előfizető hozzájárulása | az előfizetői szerződés alapján igénybevett szolgáltatások díjának kiszámlázása és beszedése, illetve a hírközlési szolgáltatás elérhetővé tétele, valamint az előfizetői szerződés figyelemmel kísérése/a szerződés megszűnéséig |
az Előfizető személyi igazolvány száma | az Előfizető hozzájárulása | az előfizetői szerződés alapján igénybevett szolgáltatások díjának kiszámlázása és beszedése, illetve a hírközlési szolgáltatás elérhetővé tétele, valamint az előfizetői szerződés figyelemmel kísérése/a szerződés megszűnéséig |
Előfizető e-mail címe (i) | az Előfizető hozzájárulása | a Szolgáltatás elérhetővé tétele, az előfizetői szerződés teljesítésének az elősegítésére irányuló együttműködés, illetve az előfizetői szerződés szerződésszerű teljesítése érdekében történő figyelemmel kísérése / a szerződés megszűnéséig. |
kapcsolattartó személy neve és telefonszáma | az Előfizető hozzájárulása* | az előfizetői szerződés teljesítésének az elősegítésére irányuló együttműködés, illetve az előfizetői szerződés figyelemmel kísérése a szerződésszerű teljesítés érdekében / a szerződés megszűnéséig |
nem természetes személy Előfizető esetén a kapcsolattartó személy neve és telefonszáma | a kapcsolattartó személy hozzájárulása* | az előfizetői szerződés teljesítésének az elősegítésére irányuló együttműködés, illetve az előfizetői szerződés figyelemmel kísérése a szerződésszerű teljesítés érdekében / a szerződés megszűnéséig |
az Előfizető aláírása írásbeli szerződés esetén | az Előfizető hozzájárulása | az előfizetői szerződés érvényessége alatt tett előfizetői nyilatkozatok, illetve jogcselekmények érvényességének az ellenőrzése /a szerződés megszűnéséig |
az elszámolási időszakban elszámolható összes egység száma | Eht. 157. § (2) d) pont | az előfizetői szerződés alapján igénybevett szolgáltatások díjának kiszámlázása és beszedése, illetve az előfizetői szerződés figyelemmel kísérése/ a számla teljesítésének határidejét követő hat hónapig, illetőleg a díjtartozás elévüléséig |
a forgalom vagy egyéb szolgáltatás típusa kezdő időpontja és időtartama, továbbá a letöltött és/vagy feltöltött adat terjedelme | Eht. 157. § (2) bekezdés f) pont | az előfizetői szerződés alapján igénybevett szolgáltatások díjának kiszámlázása és beszedése, illetve az előfizetői szerződés figyelemmel kísérése a szerződésszerű teljesítés érdekében /a számla teljesítésének határidejét követő hat hónapig, illetőleg a díjtartozás elévüléséig |
a díjfizetéssel és a díjtartozással összefüggő adatok | Eht. 157. § (2) bekezdés h) pont | az előfizetői szerződés alapján igénybevett szolgáltatások díjának kiszámlázása és beszedése, illetve az előfizetői szerződés figyelemmel kísérése a szerződésszerű teljesítés érdekében / a számla teljesítésének határidejét követő hat hónapig, illetőleg a díjtartozás elévüléséig |
a tartozás hátrahagyása esetén az előfizetői szerződés felmondásának eseményei | Eht. 157. § (2) bekezdés i) pont | az előfizetői szerződés alapján igénybevett szolgáltatások díjának kiszámlázása és beszedése, illetve az előfizetői szerződés figyelemmel kísérése a szerződésszerű teljesítés érdekében / a számla teljesítésének határidejét követő hat hónapig, illetőleg a díjtartozás elévüléséig |
az Előfizetők és felhasználók részéről igénybe vehető egyéb, nem elektronikus hírközlési szolgáltatásra, különösen annak számlázására vonatkozó adatok | Eht. 157. § (2) bekezdés j) pont | az előfizetői szerződés alapján igénybevett szolgáltatások díjának kiszámlázása és beszedése, illetve az előfizetői szerződés figyelemmel kísérése/a számla teljesítésének határidejét követő hat hónapig, illetőleg a díjtartozás elévüléséig |
Előfizető hozzájárulása szerinti személyes adatok | Előfizető hozzájárulása ** | tudományos, közvélemény vagy piackutatás, valamint direktmarketing tevékenység folytatása céljából / az előfizető hozzájárulásának visszavonásáig, illetve a szerződés megszűnéséig. |
közös adatállománnyal kapcsolatos adatkezeléshez jogszabályban előírt adatok | Eht. 158. § (1) bekezdés | Szolgáltatás elérhetővé tétele, az előfizetői szerződés teljesítésének az elősegítésére irányuló együttműködés, illetve az előfizetői szerződés figyelemmel kísérése a szerződésszerű teljesítés érdekében / a szerződésből adódó jogok és kötelezettségek elévüléséig |
Előfizető neve, e-mail címe lakcíme, nem természetes személy előfizető esetén a nem természetes személy neve, székhelye/telephelye, használó (k) neve, email-címe | Eht. 160. § (2) és előfizetői hozzájárulás** | Elektronikus címtár létrehozatala és működtetése céljából az előfizető hozzájárulásának visszavonásáig, illetve a szerződés megszűnéséig |
* Az Előfizető/használó/kapcsolattartó személy a csillaggal jelölt hozzájárulását nem köteles megadni.
** Az Előfizető ezen hozzájárulását az előfizetői szerződés megkötésekor, vagy a Szolgáltató internetes ÜGYFÉLSZOLGÁLAT-án, a www.medistance.hu, www.medistance.com oldalon az előfizetéshez tartozó bejelentkezési azonosító és jelszó megadása után, vagy szóban azonosítást követően feltétel nélkül bármikor módosíthatja, vagy visszavonhatja.
*** Az Eht.157. § (3) bekezdése más törvény előírása esetén lehetővé teszi a táblázatban megnevezett, adatkezelésre nyitva álló időtartamoktól való eltérés lehetőségét
4.PROMECOM Kft. adatkezeléssel kapcsolatos további előírásai
PROMECOM Kft. természetes személy előfizetői e-mail címét személyes adatként kezeli.
PROMECOM Kft. alkalmazottai, alvállalkozói és megbízottjai PROMECOM Kft-vel azonos adatvédelmi és titoktartási kötelezettség teljesítésére kötelesek. A mindenkori alvállalkozók és megbízottak neve, címe, illetve egyéb szükséges adatai és az adatkezelés célja megtalálhatóak PROMECOM Kft. internetes ÜGYFÉLSZOLGÁLATán, mely a www. medistance.hu, www.medistance.com alatt érhető el.
Az előfizetői szerződés megkötésével egyidejűleg az előfizető feltétlen hozzájárulását adja a jelen szabályzatban részletezett PROMECOM Kft. általi adatkezelési gyakorlathoz.
PROMECOM Kft-nek az előfizető személyes adatait védenie kell, különösen a jogosulatlan hozzáférés, megváltoztatás, nyilvánosságra hozás, törlés, sérülés, megsemmisülés ellen, illetve egyéb adatait is törlés, illetőleg sérülés, megsemmisülés ellen.
Az Előfizető köteles minden tőle elvárhatót megtenni személyes adatainak, különösen PROMECOM Kft. által nyújtott szolgáltatások igénybevételéhez szükséges bejelentkezési azonosító, illetve jelszó / jelszavak védelme érdekében. Az Előfizető felelősséggel tartozik minden olyan eseményért, tevékenységért, mely bejelentkezési azonosítójának, illetve jelszavának felhasználásával valósult meg.
A személyes adatoknak a jelen szabályzatban foglaltaktól eltérő használata miatt PROMECOM Kft-t nem terheli semmilyen felelősség akkor, ha az, vagy az abból származó kár az előfizető szándékos vagy gondatlan magatartásából származott.
5.PROMECOM Kft. általános adatkezelésre vonatkozó gyakorlata
PROMECOM Kft. a személyes adatokat elsősorban az alábbiakban bemutatott tevékenységek kapcsán kezeli.
Előfizetői szerződések megkötése, tárolása, őrzése.
Az előfizetői szerződés megkötésének feltétele, hogy az Előfizető a hatályos jogszabályi előírásokon alapuló ÁSZF 8. fejezetében meghatározott személyes adatait PROMECOM Kft. részére átadja.
Az írásbeli (papír alapú) előfizetői szerződések, illetve a szerződéses jogviszony kialakításával kapcsolatos egyéb szükséges dokumentumok (továbbiakban együttesen: “előfizetői szerződések”) eredeti és elektronikus másolati példányát PROMECOM Kft. biztonságos helyen tárolja és őrzi.
Az előfizetői szerződés írásbeli megkötése esetén PROMECOM Kft. az előfizetői szerződésről elektronikus úton másolatot készíthet. PROMECOM Kft. garantálja, hogy mind az eredeti, mind pedig az elektronikus másolati példányt csak az arra feljogosított alkalmazottak, továbbá a szerződések elektronikus másolatának elkészítésében és a biztonságos tárolásban, illetve őrzésben részt vevő megbízottai és alvállalkozói részére teszi elérhetővé.
- Ügyfélkapcsolati és számlázó rendszer működtetése
PROMECOM Kft. Ügyfélkapcsolati és számlázó rendszerét – megfelelő felhatalmazás esetén – PROMECOM Kft. alkalmazottai, megbízottjai, illetve alvállalkozói csak egyedi azonosítójuk és jelszavuk megadása után érhetik el.
Az Előfizető személyes adatait PROMECOM Kft. a szerződéses jogviszony létrejöttét követően jogosult rögzíteni Ügyfélkapcsolati és számlázó rendszerében. A személyes adatok e kezelésének célja, hogy, PROMECOM Kft. az ÁSZF-ben rögzített jogait gyakorolhassa és kötelezettségeit teljesíthesse. PROMECOM Kft. e cél elérése érdekében alvállalkozói és megbízottai munkáját is igénybe veheti.
Az előfizetői szerződés adatainak PROMECOM Kft. Ügyfélkapcsolati és számlázó rendszerében történő rögzítését követően PROMECOM Kft. minden, az előfizető egyértelmű azonosítását igénylő, harmadik személy általi megkereséssel kapcsolatos Ügyfélkapcsolati tevékenység ellátását csak az előfizető személyes adataival történő azonosítást követően jogosult végrehajtani. Amennyiben a személyes adatokra történő rákérdezés, illetve a személyazonosítás nem ad megfelelő bizonyosságot az előfizető nevében jogszerűen eljáró fél személyének azonosítására, úgy PROMECOM Kft. jogosult az Ügyfélkapcsolati tevékenység ellátását további, nem személyes adatok egyeztetéséhez, illetve egyéb eseti feltételek teljesüléséhez kötni.
Az Előfizető a forgalmi adataira vonatkozó részletes információkat (forgalmazás kezdő időpontja és letöltött adatmennyiség) közvetlenül PROMECOM Kft. internetes ÜGYFÉLSZOLGÁLATán, a www.medistance.hu, oldalon az előfizetéshez tartozó bejelentkezési azonosító és jelszó megadása után érheti el.
Az Eht. 157.§. (2) bekezdés szerinti adatok közül azok, amelyek az adatkezelés céljához szükségesek, átadhatók azoknak, akik:
- az elektronikus hírközlési cég megbízása alapján a számlázást, a követelések kezelését, a forgalmazás kezelését, illetőleg az Felhasználó-tájékoztatást végzik;
- a számlázási és forgalmazási jogviták rendezésére jogszabály alapján jogosult szervek részére;
- a nemzetbiztonság, a honvédelem és a közbiztonság védelme, a közvádas bűncselekmények, valamint az elektronikus hírközlési rendszer jogosulatlan vagy jogsértő felhasználásának üldözése céljából az arra hatáskörrel rendelkező nemzetbiztonsági szerveknek, nyomozó hatóságoknak, az ügyésznek, valamint a bíróságnak;
- a bírósági végrehajtásról szóló törvény előírásai szerint a végrehajtónak.
A jelen pont alapján átadott adatokkal kapcsolatban az adatokat átvevőket PROMECOM Kft-vel azonos titoktartási kötelezettség terheli.
- Adatbiztonság
Az adatbiztonság keretében PROMECOM Kft. a személyes adatok kezeléséhez a szolgáltatás nyújtása során alkalmazott elektronikus hírközlő eszközök üzemeltetése vonatkozásában garantálja, hogy a kezelt adatok az arra feljogosítottak számára hozzáférhető (rendelkezésre állás), az adatok hitelessége és hitelesítése biztosított (adatkezelés hitelessége), az adatok változatlanok (adatintegritás), valamint az adatok a jogosulatlan hozzáférés ellen védettek (adat bizalmassága). PROMECOM Kft. a megfelelő műszaki, szervezési és szervezeti intézkedésekkel gondoskodik az adatkezelés biztonságának a védelméről, amelynek a keretében felállított védelmi szint az adatkezeléssel kapcsolatban jelentkező kockázatoknak mindenkor megfelelő védelmi szintet képvisel.
PROMECOM KFT. a kezelt személyes Felhasználóadatokat megfelelő szervezési és műszaki (informatikai) intézkedésekkel védi az illetéktelen hozzáférések és felhasználások ellen. Az adatbiztonság keretében az egyes személyes adatokat kezelő informatikai rendszerekhez csak a megfelelő szintű hozzáférés-jogosultsággal rendelkező személyek üzemeltethetik. Megfelelő szintű hozzáférés-jogosultságnak tekinthető az a hozzáférés, aminek a terjedelme igazodik az ún. “need to know” elvhez, melynek lényege, hogy kizárólag olyan terjedelmű hozzáférés engedélyezhető, amely a munka elvégzéséhez elengedhetetlenül szükséges és csak olyan személy részére, akinek az adatok kezelése/feldolgozása a munkaköri feladata. A hozzáférés-jogosultságokat, valamint azok felhasználását PROMECOM Kft. meghatározott rendszerességgel felülvizsgálja.
- Szerződésmódosítás
PROMECOM Kft. az előfizetői szerződés adatainak módosítását PROMECOM Kft. Ügyfélkapcsolati és számlázó rendszerében történő rögzítését követően csak a fentebbi 7. pontban részletezett azonosítás után jogosult végrehajtani.
Az előfizető az ÁSZF 7. pontjában leírt adatok rendelkezésre bocsátása mellett bármikor indoklás nélkül, az ÜGYFÉLSZOLGÁLAT igénybevételével módosíthatja az adatkezelésre vonatkozó korábbi nyilatkozatait.
- Reklamációkezelés / Hibabejelentés
PROMECOM Kft. a reklamációkkal kapcsolatos bejelentést, kommunikációt a megkeresés formájától függően szóban a szabályzat fentebbi 6. pontjában részletezett azonosítást követően általában telefonon, míg elektronikus úton (e-mailen) és írásban az Előfizetőnek PROMECOM Kft. Ügyfélkapcsolati és számlázó rendszerében nyilvántartott egyedi azonosító számán rögzített e-mail címén vagy levelezési címén folytatja. PROMECOM Kft. elsősorban az Előfizető által PROMECOM Kft.-hoz való forduláskor használt e-mail címet vagy levelezési címet használja a válaszadásra, ha azt az előfizetőnek PROMECOM Kft. Ügyfélkapcsolati és számlázó rendszerében nyilvántartott egyedi azonosító számán rögzített e-mail címével vagy levelezési címével azonosnak találja. Amennyiben ez nem áll fenn, úgy PROMECOM Kft. kizárólag az előfizetőnek PROMECOM Kft. Ügyfélkapcsolati és számlázó rendszerében nyilvántartott egyedi azonosító számán rögzített e-mail címére vagy levelezési címére adja meg a reklamációval kapcsolatos szolgáltatói tájékoztatást az ÁSZF 12. és 13. fejezetében foglaltaknak megfelelően.
- Követelés behajtás
Amennyiben az Előfizető az előfizetői szerződésben foglalt kötelezettségeinek nem, vagy nem megfelelően tesz eleget, úgy PROMECOM Kft. jogosult a szükséges személyes adatokat alvállalkozójának és megbízottjának előfizető azonosítás és/vagy követelés-érvényesítés céljából adatkezelés céljából átadni.
- Piackutatás
Az Előfizető hozzájárulhat ahhoz, hogy személyes, illetve egyéb adatait PROMECOM Kft. tudományos, közvélemény- vagy piackutatás, valamint direkt marketing céljából kezelje, illetve szigorú adat- és titokvédelmi szabályok betartása mellett harmadik személyek számára továbbítsa. Az előfizető ezen hozzájárulását az előfizetői szerződés megkötésekor, vagy PROMECOM Kft. internetes ÜGYFÉLSZOLGÁLAT-án, a www.medistance.hu, www.medistance.com oldalon az előfizetéshez tartozó bejelentkezési azonosító és jelszó megadása után, vagy szóban az 5. pontban részletezett azonosítást követően feltétel nélkül bármikor módosíthatja.
PROMECOM Kft. saját üzletszerzési céljából – kizárólag az Előfizető kifejezett előzetes hozzájárulásával – kezelheti az Előfizető azonosító (név, cím, telefonszám) és az Előfizető forgalmi adatait. A hozzájárulás módosítása az előfizetői jogviszony fennállása alatt bármikor lehetséges.
Közvetlen üzletszerzés vagy tájékoztatás célját szolgáló közlés telefonon vagy egyéb elektronikus hírközlési úton nem továbbítható annak az előfizetőnek, aki úgy nyilatkozott, hogy nem kíván ilyen közlést fogadni. E rendelkezés nem érinti az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény alapján az igénybevevőt megillető jogokat.
Az Előfizető kifejezett hozzájárulása ellenére sem lehetséges olyan közvetlen üzletszerzési célú küldemény továbbítása, amelyből nem ismerhetők fel a feladó azonosító adatai.
- Közös adatállomány (Feketelista)
Az elektronikus hírközlési szolgáltatók a díjfizetési, illetőleg a szerződésből eredő egyéb kötelezettségek kijátszásának megelőzése, illetve az Eht. 118. § (4) bekezdésében meghatározott feltételek fennállása esetén a szerződéskötés megtagadásának céljából jogosultak az Eht. 157. § szerint jogszerűen kezelhető adatok köréből az Előfizető azonosításához szükséges adatokat, valamint az adatátadásnak a (3) bekezdés szerinti indokáról szóló tájékoztatást másik elektronikus hírközlési szolgáltatónak átadni vagy attól átvenni, illetőleg - azzal az adattartalommal - közös adatállományt létrehozni.
PROMECOM Kft. a jelen pontban meghatározott célból csak a 129. § (6) bekezdésének b)-f) pontjában foglalt előfizetői adatokat adhatja tovább.
Az Előfizető adatai a 118. § (4) bekezdés szerinti feltételek fennállása esetén, illetőleg abban az esetben adhatók át, illetve kerülhetnek be a közös adatállományba, ha
- számlatartozás miatt PROMECOM Kft. a szerződést felmondta, vagy a szolgáltatás igénybevételi lehetőségét az Előfizető számára részben vagy egészben korlátozta,
- számlatartozása miatt PROMECOM Kft. bírósági vagy hatósági eljárást kezdeményezett az Előfizető ellen, illetve az Előfizető tartózkodási helye ismeretlen,
- az igénylő, illetve az Előfizető kár okozása érdekében PROMECOM Kft-t megtévesztette vagy a megtévesztésére törekszik (így különösen, ha az azonosítására szolgáló dokumentum nyilvánvalóan hamis, hamisított vagy érvénytelen).
PROMECOM Kft. köteles az előfizetőt haladéktalanul tájékoztatni az adatátadás tényéről.
A közös adatállomány kezelésére, annak időtartama tekintetében a 157. § (3) bekezdését kell alkalmazni. Az adatok kizárólag a jelen pontban meghatározott célra használhatók fel.
Amint megszűnnek az adatok jogszerű kezelésének vagy átadásának feltételei, PROMECOM Kft. köteles haladéktalanul intézkedni az Előfizető adatainak a közös adatbázisból történő törlése iránt, és értesítést küldeni a korábban értesített PROMECOM Kft-nek és az érintett előfizetőnek a törlés tényéről.
Az adatállományból adatot igényelhet:
- az elektronikus hírközlési szolgáltató kizárólag az (1) bekezdés szerinti célra,
- a 157. § (5) bekezdésben foglalt szerv, illetve hatóság,
- bármely fogyasztó annak tekintetében, hogy a nyilvántartás milyen rá vonatkozó adatot tartalmaz.
A közös adatállomány létrehozása, valamint az adatkezelő és az adatfeldolgozó megbízása, valamint azok jogai és kötelezettségei tekintetében az érintetteknek írásban kell megállapodniuk.
- Egyebek
Az Előfizető hozzájárul ahhoz, hogy PROMECOM Kft. a személyes, illetve egyéb adatait a szolgáltatás minőségének javításához, fejlesztéséhez, továbbá az előfizetői érdekek figyelemmel kísérése és érvényesítése céljából a szolgáltatás nyújtásával és igénybevételével kapcsolatos tájékoztatási tevékenységének megvalósítása céljából felhasználja.
Az adatkezelés időtartamának lejártával az Előfizető személyes adatait PROMECOM Kft. az érintettel történő beazonosítást a továbbiakban lehetetlenné tevő módon törölni köteles.
- PROMECOM KFT. adatvédelmi felelőse
Név: Mezei Rudolf a PROMECOM Kft. Adatvédelmi Megbízottja
Cím: 1037 Budapest, Kunigunda u. 60.
Email: help@medistance.hu, www.medistance.com
IV. számú melléklet - Adatvédelmi Nyilatkozat
Adatvédelmi nyilatkozatot kiadó vállalkozás neve és adatai:
Cég neve: | PROMECOM KFT. |
Cégjegyzék száma: | 01-09-161525 |
Adószám: | 12149425-2-41 |
EU adószám: | HU-12149425 |
Székhely: | 1037 Budapest, Kunigunda útja 60. |
- Preambulum
PROMECOM Kft. ezúton tájékoztatja a MEDISTANCE Előfizetőit és felhasználóit az általa kezelt személyes adatokról, a személyes adatok kezelése körében követett gyakorlatáról, a személyes adatok védelme érdekében tett szervezési és technikai intézkedéseiről, valamint az érintettek jogai gyakorlásának módjáról és lehetőségeiről. PROMECOM Kft. elkötelezett a személyes adatok védelme iránt, és saját hatáskörében megteszi a megfelelő intézkedéseket annak érdekében, hogy a MEDISTANCE használata és az elektronikus ügyintézés során az annak természetéből fakadó kockázatok a magyar jogszabályoknak megfelelő és harmonizáltan az EU ajánlásaival biztonságos szinten maradjanak és ez által az állampolgárok bizalma a MEDISTANCE szolgáltatásban megingathatatlan legyen.
- Definíciók és rövidítések
MEDISTANCE: elektronikus adatgyűjtő és szolgáltató rendszer, amely együttesen magába foglalja a MEDISTANCE adattovábbító rendszert, web portált, mobil applikációt, az azokat kiszolgáló szervereket, az ott megjelenő szolgáltatásokat és ügyintézési lehetőségeket, valamint annak fenntartóját és üzemeltetőjét, továbbá biztosítja az ügyfelek számára az elektronikus regisztráció létesítésének lehetőségét;
Személyes adat: bármely meghatározott (azonosított vagy azonosítható) természetes személlyel (a továbbiakban: érintett) kapcsolatba hozható adat, az adatból levonható, az érintettre vonatkozó következtetés. A személyes adat az adatkezelés során mindaddig megőrzi e minőségét, amíg kapcsolata az érintettel helyreállítható. A személy különösen akkor tekinthető azonosíthatónak, ha őt – közvetlenül vagy közvetve – név, azonosító jel, illetőleg egy vagy több, fizikai, fiziológiai, mentális, gazdasági, kulturális vagy szociális azonosságára jellemző tényező alapján azonosítani lehet;
Egyedi azonosító: az Előfizető felhasználói neve és titkos jelszava együtt;
Felhasználó: a Szolgáltatást igénylő és használó természetes vagy jogi személy.
Előfizető: a MEDISTANCE ÁSZF 4.2. pont szerint regisztrált előfizetője;
Előfizetői adat: a MEDISTANCE Előfizetőjére vonatkozó, általa a MEDISTANCE szolgáltatás használatával a Weboldal/Applikációra feltöltött, vagy ott kézzel rögzített adat, egészségügyi érték, információ, megjegyzés;
Kapcsolati azonosító: az Előfizető és a címzett szervezet adataiból egyirányú leképezési eljárással képzett, az egyértelmű azonosítást lehetővé tevő azonosító, amely nem visszafejthető és adatok összekapcsolására nem alkalmas;
- Az adatkezelő és az adatfeldolgozó
2.1. Az adatok kezelője és az adatok feldolgozója PROMECOM Kft., amely működteti a MEDISTANCE szolgáltatást.
- Az adatkezelés célja
3.1. A személyes adatok kezelésének célja:
- az Előfizető MEDISTANCE szolgáltatás használatához kapcsolódó azonosítása;
- a MEDISTANCE szolgáltatás technikai működtetése;
- illetéktelen személyek Személyes adatokhoz - különösen Előfizetői adatokhoz - való hozzáférésének megakadályozása.
3.2. Az adatkezelés a 3.1 pont szerinti célból is kizárólag a cél megvalósulásához szükséges mértékben és ideig és kizárólag azzal a Személyes adattal történik, amely az adatkezelés céljának megvalósulásához elengedhetetlenül szükséges és a cél elérésére egyébként alkalmas. Az adatkezelési cél megvalósulásával egyidejűleg a Szolgáltató a személyes adatokat törli, illetve az adatoknak az Előfizető személyével való kapcsolatba hozhatóságát végérvényesen megszünteti.
- A kezelt személyes adatok
4.1. Nem kerül sor Személyes adatok rögzítésére az MEDISTANCE internetes felületén nyújtott információs szolgáltatások igénybevétele során.
4.2. MEDISTANCE regisztráció és azonosítás
4.2.1. A MEDISTANCE Előfizető regisztráció létesítése során az ÁSZF vonatkozó rendelkezéseinek megfelelő adatok kerülnek rögzítésre:
Előfizető személyére vonatkozólag: e-mail cím, jelszó, Előfizető család neve, kereszt neve,
Számla fizetőjére vonatkozólag: vállalkozás neve, ország, irányítószám, város, közterület, házszám, adószám, cégjegyzékszám, telefonszám, postázási név, postázási adatok ország, postázási adatok irányítószám, postázási adatok város, postázási adatok közterület, postázási adatok házszám
Jelszó: a regisztrációkor az Előfizető által képzett (megadott), az egyedi azonosító részét képező jelszó; mely: az Előfizető számára kiadott egyszer használható kód (jelszó), az Előfizető általi első bejelentkezést követően pedig az Előfizető által képzett egyedi azonosító részét képező jelszó olyan lenyomata, amely kizárólag a jelszó helyességének ellenőrzésére alkalmas, de magát a jelszót nem lehet belőle visszaállítani (ún. hash-elt kód); az Előfizető azonosító adataiból matematikai módszerrel képzett olyan kód, amely egyedi, ám amelyből az Előfizető személyazonossága, valamint a képzéshez használt személyes adatok nem állapíthatók meg, de alkalmas az azonosság ellenőrzésére (azaz a kapcsolat csak egyirányú, de a szükséges biztonsággal egyértelmű).
4.2.2. A Felhasználó által vásárolt Szolgáltatáscsomag használatbavételének megkönnyítése érdekében a MEDISTANCE szolgáltatáscsomag kiskereskedelmi értékesítésekor az értékesítési ponton az Előfizető előzetes regisztrációja érdekében az ÁSZF vonatkozó rendelkezéseinek megfelelő adatok kerülhetnek rögzítésre:
Előfizető személyére vonatkozólag: Előfizető e-mail címe, Előfizető család- neve, keresztneve, Előfizető mobiltelefon hívószáma.
Az előregisztráció alkalmával rögzített Személyes adatot Szolgáltató kizárólag a Felhasználót a Szolgáltatásra való regisztráció folyamatában támogató információ átadás, üzenetküldés céljaira használja.
4.3. MEDISTANCE szolgáltatás használata
4.3.1. Amennyiben az Előfizető a MEDISTANCE Szolgáltatás igénybevételével küld mérési adatot (Előfizetői adat), vagy üzenetet a Szolgáltatónak, az üzenet küldése a minden esetben titkosítva történik.
4.3.2. Az előfizetői szolgáltatással kapcsolatos Weboldal/Applikáción keresztüli módosítások és ügyintézés esetén kizárólag az alábbi (részben személyes) adatok kerülnek automatikusan tárolásra (naplózásra) az Előfizető tájékoztatáshoz való jogának érvényesülése, a továbbítások utólagos rekonstruálhatósága érdekében: feladó viselt neve; Előfizető neve, és azonosítója, a továbbított szöveg és/vagy dokumentum (továbbiakban együttesen dokumentum); a küldés időpontja.
4.3.3. Az előfizetői szolgáltatás használata során az Előfizető által rögzített vagy a Szolgáltatás igénybevételével feltöltött Előfizetői adatokat a Szolgáltató kizárólag a Szolgáltatás megvalósulásának mértékéig továbbítja és tárolja, de azokat más célból nem kezeli.
- Az adatkezelés jogalapja
5.1. A 4.2. pontban meghatározott adatkezelés az Eht, rendelkezésén (157. §, 158. § és 160§ pontjain) alapul.
5.2. Az elektronikus dokumentumban foglalt adatok, valamint az MEDISTANCE rendszer által naplózott adatok szolgáltatását törvény írja elő, vagy azok szolgáltatása önkéntes, azok kezeléséhez adott hozzájárulást - mint az Előfizető által kezdeményezett eljárás lefolytatásához szükséges adatkezeléshez adott hozzájárulást – az Előfizető az MEDISTANCE igénybevételével adja meg.
Szerződés megszűnése esetén PROMECOM Kft.:
- csak az előfizetői szerződéshez kapcsolódó adatokat a magyar jogszabályoknak megfelelően 5 évig tárolja.
- az Előfizető részéről kezdeményezett szolgáltatási szerződés megszűnése esetén, a szerződés megszűnésének napján törlésre kerülnek az előfizetői szerződésen kívüli adatok.
- ha PROMECOM Kft. rendkívüli felmondással szünteti meg a szerződést, úgy az előfizetői szerződésen kívüli adatok 30 napig kerülnek tárolásra.
- Az adatkezelés időtartama, az adatok törlése
6.1. A 4.2 pont szerinti kezelt adatok - mind a természetes személyazonosító adatok, mind az Előfizető egyedi azonosítója - az MEDISTANCE megszüntetését követően automatikusan és haladéktalanul törlésre kerülnek. Nem kerül törlésre az Előfizető személyazonosító adataiból egyirányú leképezéssel képzett egyedi kód, amely azonban a többi adat törlése folytán az Előfizetővel nem hozható kapcsolatba, amíg az Előfizető új MEDISTANCE nyitásával egyidejűleg nem adja meg újra a már törölt személyazonosító adatait.
6.1.1. Az egyszer használható kód (jelszó) az egyedi azonosító képzéséig, míg a Vendégeknek küldött üzenetben található csatolt fájl link (URL) érvényességi idejéig (7 napig) kerül tárolásra; ezt követően automatikusan törlésre kerül.
6.2. A kapcsolat felvételekor képzett tranzakciós azonosító a kapcsolat bontása után automatikusan és haladéktalanul törlésre kerül.
6.3. Az adatok törlésre kerülnek továbbá az Előfizető 8.3 pont szerinti törlésre irányuló kérelme esetén, valamint ha azok kezeléséről bíróság vagy az adatvédelmi biztos megállapítja, hogy jogellenes, és elrendeli a törlésüket.
6.4. Nem kerül sor az adatok törlésére a 6.1.–6.2. szerinti időpontban, amennyiben azokra jog vagy jogos érdek érvényesítése, valamely jogvita eldöntése érdekében igazoltan szükség van.
6.5. Az adatok törlésekor azok a biztonsági mentésekből nem kerülnek törlésre, azonban a következő biztonsági mentésben az e pont alapján törölt adat már nem szerepel. A biztonsági mentéseket három mentési ciklusra visszatekintve őrizzük. A biztonsági mentésben tárolt adatok kizárólag az adatbiztonsági szabályzat szerint, az adatvesztéseket követő helyreállítás érdekében kerülnek szükség esetén felhasználásra.
- Adatszolgáltatások
7.1. Személyes adatok - így különösen Előfizetői adatok - továbbítására kizárólag az érintett hozzájárulása, illetve kivételesen a vonatkozó törvények ilyen rendelkezése alapján, az ott meghatározott terjedelemben kerülhet sor.
7.2. Az erre törvény szerint jogosult hatóság részéről érkező, adattovábbítás iránti megkeresés teljesíthetőségét a törvény alapján gondosan mérlegeljük.
7.3. Az Előfizető jogosult tájékoztatást kérni: az adattovábbításokról; az adattovábbítások címzettjéről; a továbbított adatok köréről; az adattovábbítások céljáról. A tájékoztatás értelemszerűen nem vonatkozik a titkos adatgyűjtés törvényben meghatározott eseteire.
7.4. Az anonimizált – természetes személlyel többé semmilyen módon kapcsolatba nem hozható – adat nem tekinthető többé személyes adatnak, ennek megfelelően továbbításához az érintett hozzájárulása vagy tájékoztatása nem szükséges, ezek az érintett hozzájárulása és értesítése nélkül felhasználhatók statisztikai vagy más célra.
- Az Előfizetők jogainak gyakorlása
8.1. Tájékoztatás-kérés
8.1.1. Az Előfizető jogosult tájékoztatást kérni a rá vonatkozó adatkezelésről, ideértve a 7.3 pont szerinti tájékoztatás-kérést is. PROMECOM Kft. a tájékoztatási kötelezettségét a Szolgáltató útján teljesíti, aki az Előfizető kérésére tájékoztatást ad az Előfizető általa kezelt adatairól, az adatkezelés céljáról, jogalapjáról, időtartamáról, továbbá arról, hogy kik és milyen célból kapták meg a rá vonatkozó adatokat, mely hatóság felé és mikor történt továbbítás az MEDISTANCE rendszeren keresztül. A Szolgáltató a kérelem benyújtásától számított lehető legrövidebb idő alatt, legfeljebb azonban 5 napon belül írásban adja meg a kért tájékoztatást.
8.1.2. Az előző bekezdésben foglalt tájékoztatás ingyenes, ha a tájékoztatást kérő érintett a folyó évben azonos területre vonatkozó tájékoztatási kérelmet még nem nyújtott be. Egyéb esetekben a tájékoztatással felmerült költségekkel arányos költségtérítés szabható ki. A költségtérítés visszatérítésre kerül, ha az adatokat jogellenesen kezelték, vagy ha a tájékoztatás kérése helyesbítéshez vezetett.
8.1.3. Az érintett e joga kizárólag törvényben foglalt esetekben korlátozható. A tájékoztatás ilyen - például bűnüldözési vagy nemzetbiztonsági - okból való megtagadása esetén az érintett nem kap felvilágosítást.
8.1.4. Az Előfizető a rögzített, 4.2 pontban meghatározott adatok közül a természetes személyazonosító adatait az MEDISTANCE internetes felületén is megtekintheti, ellenőrizheti.
8.2. Helyesbítés
Az Előfizető bármikor jogosult a helytelenül rögzített adatainak helyesbítését kérni. A helytelen adatok kijavítását az Előfizető saját maga elvégezheti a MEDISTANCE rendszerében az erre kialakított webes felületen keresztül. Az e-mail címet az Előfizető maga köteles az adatkarbantartásra szolgáló felületen folyamatosan karbantartani.
8.3. Töröltetés
8.3.1. Az Előfizető jogosult kérni a rá vonatkozó adatok törlését. A 4.2 pont szerinti adatok törlése az Előfizető szolgáltatási profiljának megszüntetésével, a 4.3 , 4.4, valamint 4.5 pont szerinti adattovábbítási naplózás adatai törlésének kezdeményezése a 8.5 pont szerinti elérhetőségeken keresztül benyújtott kérelemmel lehetséges.
8.3.2. Nem kerül sor az adatok törlésére, amennyiben azokra jog vagy jogos érdek érvényesítése, valamely jogvita eldöntése érdekében igazoltan szükség van, illetve ha törvény alapján az adatkezelés kötelező, ezért a kérés nem teljesíthető. Az elutasítás okáról az Előfizetőt haladéktalanul tájékoztatjuk, a döntés a 9.1.3 pont szerint megtámadható.
8.4. Tiltakozás
8.4.1 Az érintett tiltakozhat személyes adatának kezelése ellen:
Ha az adatkezelés kizárólag az adatkezelő vagy az adatátvevő jogának vagy jogos érdekének érvényesítéséhez szükséges, kivéve, ha az adatkezelést törvény rendelte el;
Ha a személyes adat felhasználása vagy továbbítása közvetlen üzletszerzés, közvélemény-kutatás vagy tudományos kutatás céljára történik; illetve
Ha a tiltakozás jogának gyakorlását egyébként törvény lehetővé teszi.
8.4.2. Az adatkezelő a tiltakozás kézhezvételétől számított három munkanapon belül eleget tesz a kérelemnek, amennyiben annak jogossága egyértelműen megállapítható. A kérelem elutasítása esetén a tiltakozás előterjesztésével megegyező formában az adatkezelő köteles megindokolni döntését.
8.4.3. A 8.4 pontban foglalt szabályokat kell értelemszerűen alkalmazni az adatalany hozzájárulásának visszavonásával kapcsolatos eljárásban is.
- A jogok érvényesítése
9.1. Adatvédelmi megbízott
9.1.1.PROMECOM Kft. részéről adatvédelmi megbízott kerül kijelölésre. Az adatvédelmi megbízott olyan személy, aki felsőfokú végzettséggel, számítástechnikai ismeretekkel, továbbá az adatvédelem terén gyakorlattal rendelkezik, és egyébként is alkalmas a feladat ellátására.
9.1.2. Bárki az adatvédelmi megbízotthoz fordulhat, ha
- véleménye szerint adatainak kezelésével kapcsolatban sérelem érte, vagy annak közvetlen veszélye fennáll, illetve
- egyébként jogszabályba ütköző adatkezelést észlel.
Az adatvédelmi megbízott e bejelentések vizsgálatát köteles haladéktalanul megkezdeni és a vizsgálatát záró döntését 15 napon belül meghozni.
9.1.3 Amennyiben az érintett az adatvédelmi megbízott döntésével nem ért egyet, úgy az adatvédelmi biztoshoz fordulhat.
9.1.4. A Szolgáltató (adatfeldolgozó) részéről az érintett jogainak gyakorlása érdekében kijelölt kapcsolattartója az adatvédelmi megbízott:
Név: Mezei Rudolf PROMECOM Kft. Adatvédelmi Megbízottja
Cím:1037 Budapest, Kunigunda útja 60..
Email: help@medistance.hu, www.medistance.com
A Szolgáltató az érintett egyes jogainak gyakorlását a személyazonosság megfelelő igazolásához kötheti.
9.1.5.PROMECOM Kft. mint adatkezelő részéről az érintett jogainak gyakorlása érdekében kijelölt kapcsolattartója az adatvédelmi megbízott. Az érintett egyes jogainak gyakorlását PROMECOM Kft. a személyazonosság megfelelő igazolásához kötheti.
9.2. Adatvédelmi biztos
Bárki, ha úgy érzi, az adatkezelés vagy az adatfeldolgozás során jogait megsértették, az adatvédelmi biztoshoz fordulhat. Az adatvédelmi biztos eljárásának feltételei és elérhetősége a http://www.obh.hu címen található.
9.3. Bírósági jogérvényesítés
Bárki, ha úgy érzi, az adatkezelés vagy az adatfeldolgozás során jogait megsértették, az adatkezelővel szemben bírósághoz is fordulhat. A pert PROMECOM Kft. székhelye szerint területileg illetékes bíróságon lehet megindítani.
- Adatbiztonság
10.1. Az adatbiztonsági követelményrendszer a személyes adatok védelmének jelen pontban meghatározott technológiai támogatását is jelenti.
10.2. A személyes adatok tárolása védett, korlátozott hozzáférésű kiszolgálókon történik, emellett a Szolgáltató egyébként is megteszi a szükséges technológiai és szervezési intézkedéseket az Előfizető adatainak elvesztése, más célra való használata, engedély nélküli megismerése, kiadása, megváltoztatása vagy rongálása ellen. Az adatállományokhoz történő hozzáférés teljeskörűen és megváltoztathatatlanul naplózott.
10.3. A Szolgáltató
Gondoskodik arról, hogy a Szolgáltatással kapcsolatban keletkező és a Szolgáltató által tárolt adatokhoz belső rendszeren keresztül vagy a szerverhez való közvetlen hozzáférés útján kizárólag az arra feljogosított személyek, és kizárólag az adatkezelési céljával összefüggésben férjenek hozzá;
Gondoskodik a felhasznált eszközök szükséges, rendszeres karbantartásáról, fejlesztéséről;
Az adatokat tároló szervert megfelelő fizikai védelemmel ellátott zárt helyiségben helyezi el, gondoskodik annak fizikai védelméről is;
Biztosítja, hogy az MEDISTANCE azonosító adatai közvetlen hálózati úton ne legyenek elérhetőek és az MEDISTANCE regisztrációs adatbázisának feltörése hálózati hozzáféréssel ne legyen lehetséges.
10.4. Az egyszer használható kódot, valamint egyedi azonosítóhoz tartozó jelszót a MEDISTANCE olyan formában tárolja, amely kizárólag a kód helyességének ellenőrzésére alkalmas, (ún. hash-elt kód), az eredeti információt nem tartalmazza.
10.5. Az adatvesztések megakadályozására, illetve csökkentésére a tárolt adatok megfelelő rendszerességgel mentésre és archiválásra kerülnek.
10.6. A Szolgáltató egyebekben a belső Számítógépes Infrastruktúra Szabályzatban foglalt módon gondoskodik a személyes adatok informatikai védelméről, az adatok 10.1. pont szerinti sérülésének megakadályozásáról.
- Egyéb szabályok
11.1. Az adatok feldolgozása elsősorban informatikai eszközökkel történik, elsősorban automatizált módon, a rendszert üzemeltető beavatkozási lehetőségének korlátozásával vagy kizárásával.
11.2. A Szolgáltató nem felelős az egyes előfizetők általi adatkezelési cselekményekért, csak a saját hatáskörben végzett adatkezelésekért.
11.3.PROMECOM Kft. egyes karbantartási, rendszerfelügyeleti és támogatási feladatok ellátásához, adattároláshoz a Szolgáltatón kívül más adatfeldolgozót is igénybe vehet. A feladatok ellátásához elengedhetetlenül szükséges mértékben az adatfeldolgozó személyes adatokhoz is hozzáférhet, ezt azonban csak a Szolgáltató közvetlen személyes felügyelete mellett teheti.
11.4.PROMECOM Kft. az adatkezelési tevékenysége során az adatvédelmi szabályoknak és joggyakorlatnak megfelelően jár el, a hatályos jogszabályok előírásait betartja, illetve az adatvédelemhez kapcsolódó fontosabb nemzetközi ajánlásokat is figyelembe veszi.
11.5. A Szolgáltató a személyes adatok kezeléséről – PROMECOM Kft. egyetértésével – belső adatvédelmi szabályzatot alkalmaz. A szabályzatot rendszeresen felülvizsgálja, emellett jogosult az adatvédelmi nyilatkozatot időről időre frissíteni, az Előfizetők külön értesítése nélkül is. Amennyiben a módosítás új, az érintett hozzájárulásán alapuló adatkezelést intézményesít, az Előfizető figyelmét külön fel kell hívni erre a körülményre; az MEDISTANCE figyelmeztetést követő használata a módosult feltételek elfogadásának minősül. A Szolgáltató az MEDISTANCE internetes felületén a mindenkor hatályos adatvédelmi nyilatkozatot jeleníti meg, de kérésre tájékoztatást ad a korábbi változatokról is.
11.6 Az adatkezelési nyilatkozat hatályos a keltezés napjától.
V. számú melléklet - Biztonságtudat
- Biztonságtudat
A reális biztonságtudat első feltétele, hogy tisztában legyünk azzal, hogy az általunk kezelt adatok milyen értéket képviselnek számunkra, vagy a bűnözés számára.
A veszély nem ismerete hamis biztonságtudatban tart, magabiztosak vagyunk, ám a baj bekövetkeztekor pánikba esünk.
Az Internet minden használójának – így a MEDISTANCE elektronikus ügyintézéssel kapcsolatos szolgáltatások igénybevevőjének is – a rendszer használatakor tudomással kell bírnia az internetes kapcsolat biztonságtechnikai és egyéb veszélyeiről.
Jelen dokumentumban szeretnénk felhívni a figyelmet szolgáltatásaink biztonságos, körültekintő használatára.
A MEDISTANCE szolgáltatás igénybevételével kapcsolatban számos olyan védelmi intézkedést valósítottunk meg, amelyek az Önök biztonságát szolgálják. Emellett azonban az Ön közreműködésére is feltétlenül szükség van ahhoz, hogy a rendszer használatából eredő kockázatot minimálisra tudjuk csökkenteni.
- Adatvédelem
Kérjük, olvassa el honlapunkon található Adatvédelmi Nyilatkozatot, melyben kinyilvánítjuk azokat az elveket, melyek meghatározzák a személyes adatok védelmével kapcsolatos politikánkat és mindennapos gyakorlatunkat, bemutatjuk azokat a szolgáltatásokat, melyek során látogatóinktól személyes adatokat kérünk, nyilatkozunk továbbá arról, hogy milyen célokra, és hogyan használjuk fel az ilyen jellegű adatokat, illetve hogyan biztosítjuk a személyes adatok megőrzését és védelmét.
- A számítógép, mobil készülékek védelme
Javasoljuk, hogy a szolgáltatás igénybevételekor és általában az Internet használatakor a számítógépe, mobil készüléke védelme érdekében a lehető legnagyobb gondossággal járjon el; az esetleges vírusfertőzések ellen védje számítógépét, mobil készülékét víruskeresőkkel és vírusirtókkal, betörési kísérletekkel szemben védje számítógépét tűzfalakkal.
A vírusok károsíthatják számítógépét, mobil készülékét, tönkre tehetik a tárolt adatokat, de sajnos az sem kizárt, hogy bizalmas adatait, valamint a használat során alkalmazott kódokat illetéktelenek részére juttatják el, amelyekkel vissza is élhetnek.
Bármely, az Internetről letölthető szoftver tartalmazhat vírust. Egy email tartalmazhat olyan csatolmányt, mely vírusos. Győződjön meg róla, hogy van vírusellenőrző a számítógépén, mobil készülékén, amely a csatolmányokat is szűri. Napról napra újabb vírusok születnek, ezért tényleg érdemes a legújabb verziót használni, és naponta frissíteni a vírusdefiníciókat. Amint új vírusokat fejlesztenek, új megoldásokat kell találni eltávolításukra.
Amikor Ön hatásos biztonsági védelem nélkül lép ki az Internetre, behatolhatnak az Ön számítógépébe illegálisan, akár az Ön tudta nélkül is. Az Interneten folyamatosan elérhetőek és akár ingyenesen letölthetők díjmentesen használható tűzfalak, melyek megfelelő vélelmet nyúlhatnak a behatolók, DoS-támadások, kíváncsiskodó spyware programok, trójai programok ellen.
A magasabb szintű biztonság elérése érdekében javasoljuk, hogy rendszeresen töltse le az Ön által használt operációs rendszerhez, böngészőhöz elérhető biztonsági frissítéseket, javító verziókat illetve, hogy az alkalmazott böngésző adatbiztonsági beállításait lehetőség szerint a szükséges legnagyobb biztonságot garantáló szintre állítsa be. Ebben az esetben a program figyelmezteti Önt minden, a böngésző használata során potenciálisan kárt okozó tartalom megnyitása előtt. A biztonság tovább növelhető, amennyiben leállítja a számítógépén futó nem szükséges alkalmazásokat.
- Előfizetői azonosító és jelszó kezelése
Az Ön azonosítása a rendszerben Előfizetői azonosítójával és jelszó segítségével történik, ezért alapvetően fontos, hogy ezt a két érzékeny adatot senki más számára ne tegye megismerhetővé.
Jelszavát még a mégoly megbízható ismerősének se árulja el!
A szolgáltatáshoz érvényes jelszavát sem a hatóságok, sem munkatársaink nem kérhetik Öntől!
Igyekezzen megjegyezni jelszavát! A legjobb, ha egyáltalán nem írja le sehova sem, ha mégis ezt teszi, akkor kérjük, hogy:
- semmiképpen se legyen nyilvánvaló, hogy mire használatos a leírt karaktersor;
- jelszavát tárolja biztonságos helyen.
A rendszer nem kényszeríti ki a nagy rendszerességgel történő jelszóváltoztatást, de javasoljuk, hogy jelszavát a minél nagyobb biztonság elérése érdekében rendszeresen, legalább havonta változtassa meg.
- A szolgáltatás nyilvános helyen való használata
Lehetőség szerint tartózkodjon a mások jelenlétében, illetve nyilvános helyen (pl. Internet kávézó stb.) történő használatától.
Amennyiben mégis így veszi igénybe szolgáltatásunkat, a rendszerben megvalósított védelmi intézkedések mellett szükség van az Ön közreműködésére is. Ebben az esetben – ha fennáll annak a lehetősége, hogy mások is hozzáférnek az Ön által használt számítógéphez – az alábbi biztonsági lépéseket javasolt végrehajtani:
A szolgáltatás Bejelentkezés funkciója lehetőséget biztosít Önnek arra, hogy a kijelentkezésig a tranzakciós, illetve a lekérdezés képernyőkön a titkos jelszót ne kelljen minden esetben megadnia. Fontos! Ha nyilvános helyen használja az internetes szolgáltatásunkat, e kényelmi funkció igénybevételét nem javasoljuk, minden esetben a tranzakciónkénti azonosítás szükséges.
A HTML technológiából adódó sajátosságok miatt az Előfizető által látogatott oldalak tárolásra kerülnek a számítógép Temporary Internet Files (ideiglenes internetfájlok) könyvtárában. A böngészők alapértelmezés szerinti beállítása mellett ez minden HTML alapú internetes oldal esetében, így a MEDISTANCE szolgáltatás használatakor is megtörténik. Amennyiben Ön szolgáltatásunkat nem a saját gépén veszi igénybe, javasoljuk, hogy a böngészőben ne engedélyezze az ideiglenes internet fájlok tárolását, ha ezt nem tudja letiltani, akkor inkább ne használja az ilyen nyilvános gépeket.
Ellenőrizze, hogy senki sem figyeli jelszava és kódszava megadásakor és semmilyen körülmények között ne hozza nyilvánosságra őket. Amennyiben úgy érzi, hogy illetéktelen személyek megtudták jelszavát, változtassa meg a rendszerünkön keresztül.
Ne hagyja sohasem őrizetlenül azt a számítógépet, mobil készülékét, ahol éppen folyamatban van a MEDISTANCE használata!
- A szolgáltatás használatának befejezése
Fontos, hogy a szolgáltatást minden esetben a KILÉPÉS gomb alkalmazásával, ne pedig a böngésző ablak bezárásával hagyja el! Ez esetben a bejelentkezéskor létrehozott titkosított kapcsolat véglegesen és biztonságosan megszakításra kerül.
Amennyiben Ön szolgáltatásunkat mások jelenlétében, illetve nyilvános helyen használta és a bejelentkezés során engedélyezte az Ideiglenes internet file-ok tárolását, javasoljuk, hogy a Kilépést követően törölje böngészőjében az Ideiglenes internet file-ok könyvtár tartalmát. A törlés a különböző böngészők esetében máshogy történik, a leggyakrabban használt böngészők esetében ennek módja a következő:
Internet Explorer: Eszközök (Tools) / Internet beállítások (Internet options) oldalon Ideiglenes Internet file-ok (Temporary Internet files) File-ok törlése (Delete files) opciót választva.
Opera: File / Preferences oldalon History and Cache opciót választva Disc cache Empty now funkcióval.
Mozilla: Edit / Preferences oldalon Advanced / Cache opciót választva Clear Cache funkcióval.
Google Chrome: Preferences oldalon History (Előzmények) / Clear browsing data (Böngészési adatok törlése) / opciót választva
Természetesen akkor, ha szolgáltatásunkat olyan számítógépről veszi igénybe, mely az Ön ellenőrzése alatt áll, az említett biztonsági lépések alkalmazása nem feltétlenül indokolt, de mindenképpen ajánlott.
- Social engineering
A social engineering az emberek természetes, bizalomra való hajlamának kihasználása. Hackerek vagy akár egyszerűen rossz szándékú emberek is gyakran használják ezt a módszert a számítógépekhez való illetéktelen hozzáférésre és információk megszerzésére.
A social engineering nem a hardver, a szoftver vagy a hálózat hibáit, hanem az emberi természet gyengeségeit használja ki a számítógépek feltörésére. Alkalmazásával bárki, aki csak minimális hackelési képességekkel is rendelkezik, behatolhat egy biztonságosnak tartott rendszerbe, majd hozzáférhet, módosíthatja vagy akár törölheti az ott tárolt adatokat. A legjellemzőbb ilyen jellegű bűncselekmények körébe az "adathalászat" tartozik, amelynél a csalók különböző eszközökkel (például telefonhívás, e-mail) ráveszik a gyanútlan Előfizetőt, hogy árulja el jelszavát, adjon meg bizalmas adatokat, illetve számítógépén töltsön le, indítson el kormányzati elektronikus ügyintézésnek látszó alkalmazást az elektronikus üzenetben kapott link segítségével. A billentyűzetet figyelő programok láthatatlanul regisztrálják, hogyan használjuk a klaviatúrát, milyen banki jelszavakat, kódokat ütünk be. E figyelőprogramok észrevétlenül juthatnak be a személyi számítógépekbe, ami azonban nem jelenti azt, hogy teljesen védtelenek lennénk velük szemben. A kockázat teljes megszüntetése nem lehetséges, de jelentősen csökkenthető, ha Ön követi az alábbi tanácsokat:
Soha ne válaszoljon MEDISTANCE e-mailekre, úgy hogy az a hozzáférésével kapcsolatos bizalmas információkat kelljen megadnia!
Soha ne nyisson meg elektronikus levélben található mellékletet, mielőtt nem vizsgálja át alaposan vírus- és kémirtó program segítségével!
Telefonos megkereséskor soha ne adjon meg bizalmas információkat! Előfordulhat, hogy telefonon megkeresik Önt, azzal, hogy bizalmas adatokat szeretnének kapni, hivatkozhatnak jelszócserére, karbantartásra, stb. a személyes hozzáféréséhez tartozó jelszót csak Önnek szabad tudni. A rendszergazdáknak vagy karbantartó technikusoknak nincs szüksége a jelszavára, hiszen rendelkeznek saját azonosítóval, ami olyan rendszerjogokat biztosít számukra, hogy az Ön jelszava nélkül is mindent el tudnak intézni. Ha egy rendszergazda a jelszava után érdeklődik, legyen gyanakvó! Semmi esetre se adja meg Előfizető nevét és jelszavát!
Keltsen Önben gyanút, amennyiben olyan e-mailt vagy telefonhívást kap, melyben arról tájékoztatják, hogy a MEDISTANCE szolgáltatáshoz használt adatait illetéktelenek megszerezték, és arra kérik, hogy vegye fel ÜGYFÉLSZOLGÁLAT-unkkal a kapcsolatot a megadott telefonszámon. Ezt sose tegye meg, helyette haladéktalanul értesítsen minket az help@medistance.hu, www.medistance.com e-mail címen, vagy a 06-1-453-7122-es (nemzetközi +36-1-453-7122) telefonszámon.
A telefonos adatlopás ellen kellő óvatossággal, az elektronikus adatlopás ellen a legfrissebb vírusirtó, tűzfal és anti-kém programok együttes alkalmazásával és azok folyamatos frissítésével védekezhet a legjobban. Mindez azonban csak akkor segít, ha az operációs rendszert is frissíti, és lehetőség szerint kikapcsolja a nem kívánt szolgáltatásokat.
A MEDISTANCE tehát csak kizárólagosan, más oldalakat nem látogatva, a címet mindig a böngészőbe beleírva, vagy a "Kedvencek" menüpontból használja, vagy csak olyan elektronikus levélből, amiben biztos, hogy a MEDISTANCE tartalmi oldalára viszi öt. Utóbbiakban a bűnelkövetők esetenként olyan internet-címeket adnak meg, amelyek alig térnek el a valós címtől, ezért megtévesztők. A MEDISTANCE kapcsolódás előtt célszerű egy frissített vírus- és kémirtó programot elindítani.
Szolgáltatásunk használata során - a bejelentkezést megelőzően -, kérjük, győződjön meg arról, hogy számítógépe a megfelelő szerverrel kommunikál! Ehhez az alábbiakat kell ellenőriznie:
A honlap címe: http://www. Medistance.hu, www.medistance.com. Mielőtt bármilyen érzékeny adatot kiadna magáról, győződjön meg róla, hogy az internetes kapcsolata biztonságos, a cím https-sel kezdődik (kivétel, amikor nem ilyen típusú a szolgáltatási csomag), és ezt a böngésző jobb alsó részen megjelenő kis lakat is jelzi.
VI. számú melléklet - InternetHasználati Etikai Kódex
Az előfizető köteles a szolgáltatást rendeltetésszerűen használni. Rendeltetésellenes használatnak minősül különösen az előfizető, és a szolgáltató választása szerint az ÁSZF 11. illetve 12. pontokban foglalt jogkövetkezményeket vonhatja magával az alábbi magatartások tanúsítása:
A szoftver nem rendeltetésszerű felhasználása: olyan szoftver, vagy berendezés alkalmazása, amely lehetővé teszi a folyamatos kapcsolatot a modemes szolgáltatás esetében, azaz automatikus ping programok alkalmazása.
- Előfizetés:
Az előfizető nem használhatja fel a szolgáltatás keretében igénybe vett honlapját olyan anyag közzétételére, amelyet Szolgáltató saját belátása szerint törvénytelennek, erkölcstelennek vagy kifogásolhatónak ítél. Jelen feltételek vonatkozásában az "anyag" magában foglalja a kommunikáció minden formáját, ideértve az elbeszélő leírásokat, grafikát (például a fényképeket, illusztrációkat, képeket, rajzokat, logókat, stb.), futtatható programokat, videó felvételeket, illetve hangfelvételeket. Semmilyen "CSAK FELNŐTTEKNEK" szánt anyag nem tárolható, illetve nem jeleníthető meg az előfizető web hosting szolgáltatás keretében nyújtott honlapján.
Amennyiben az előfizető úgy véli, hogy a honlap kérdéses természetű, kérjük, lépjen kapcsolatba a szolgáltatóval, mielőtt a szolgáltatást igénybe veszi, így módunkban áll megvitatni az előfizető terveit és szándékait. Felvilágosításért az előfizető a help@oncollab.hu címhez fordulhat.
- Illegális felhasználás:
A szolgáltatás igénybevétele bármilyen anyag továbbítására (e-mailen, feltöltéssel, vagy bármely más módon), amely szándékosan vagy szándékon kívül ellentétes bármely vonatkozó jogszabállyal, illegális alkalmazásnak minősül. Ilyen tevékenység például különösen szoftverek illegális példányainak felhelyezése a szolgáltató hír szerverére (news), illetve ilyen szoftverek terjesztése az előfizető web-helyéről.
- Fenyegetések:
A szolgáltatás igénybevétele bármilyen anyag átvitelére (e-mailen, feltöltéssel, vagy bármely más módon), amely testi sértéssel fenyeget, illetőleg annak elkövetésére, rongálásra bújt fel, illetve gyűlöletet kelt a társadalom bármely csoportjával szemben. Ez a magatartásforma magában foglalja a másokkal folytatott kommunikációt, melynek szándéka a társadalomellenes tevékenység tervezése.
- Zaklatás:
A szolgáltatás igénybevétele olyan anyag továbbítására (e-mailen, feltöltéssel, vagy bármely más módon), amely más Előfizetőt vagy a társadalom más tagját zaklatja.
- Kiskorúaknak okozott sérelem:
A szolgáltatás felhasználása kiskorúaknak okozott sérelem előidézésére vagy annak megkísérlésére, ideértve különösen a gyermek pornográfiát vagy szexuális tolakodást bűntető feljelentést vonhat maga után.
- Hamisítás és más személy színlelése (megszemélyesítése):
A hálózati azonosító fejlécek és információk félrevezető vagy megtévesztő szándékkal történő kiegészítése, eltávolítása vagy megváltoztatása, illetve valamely személy színlelése hamis fejléccel vagy egyéb azonosító információval.
- E-mail/Hírözön:
Rosszindulatú szándék más Előfizető elektronikus posta szolgáltatásának vagy hír média alkalmazásának megakadályozására.
- E-mail/Üzenethamisítás:
A szolgáltatásból származó, vagy azon keresztülhaladó bármely elektronikus küldemény üzenet fejlécének részben vagy egészben történő meghamisítása.
- Kéretlen reklámok, kereskedelmi e-mail/ Önkényes tömeg e-mail (SPAM) küldése:
A szolgáltatás felhasználása bármilyen kéretlen reklám, kereskedelmi vagy egyéb tömeges e-mail továbbítására.
- A USENET SPAM alkalmazása:
A szabályokat és előírásokat megszegő, bármely hírcsoportnak vagy levelezési lista alapszabályának ellentmondó üzenetek vagy reklámok postázása. A hírcsoport vagy levelező lista szabályai által elfogadható, vagy a címzett által igényelt kereskedelmi üzenetek megengedettek.
- Jogosulatlan hozzáférés:
A szolgáltatás igénybevétele mások hozzáféréséhez történő hozzáférésre, vagy annak megkísérlésére, illetőleg a Szolgáltató vagy más személy számítógép szoftver vagy hardver, elektronikus kommunikációs rendszerének vagy telekommunikációs rendszerének biztonsági rendelkezésein történő feltörésére vagy annak megkísérlésére történő alkalmazása, tekintet nélkül arra, hogy a behatolás adatok károsulását vagy veszteségét eredményezte-e.
- Szerzői jog, Szabadalom, Védjegy, Üzleti titok, vagy Szellemi tulajdon jogának megsértése:
A szolgáltatás igénybevétele bármilyen anyag átvitelére (e-mailen, feltöltéssel, vagy bármely más módon), amely valamely szabadalom, védjegy, üzleti titok, szellemi tulajdon vagy harmadik fél bármilyen más egyéb személyhez fűződő jogának megsértését eredményezi, különös tekintettel a szerzői jog által védett anyagok engedély nélküli másolására, a magazinokból, könyvekből vagy egyéb szerzői jog által védett forrásból származó fényképek digitalizálására és megosztására, valamint a szerzői jog által védett szoftverek engedély nélküli átadására. Az ilyen esetekben a szolgáltató az ÁSZF 12. pontban leírt eljárást folytatja le.
- Személyes adat gyűjtése:
A szolgáltatás igénybevétele harmadik fél személyes adatainak gyűjtésére vagy annak megkísérlésére a harmadik fél tudomása és beleegyezése nélkül. Bármely Előfizető, aki a fenti rendelkezést megszegi, a megfelelő hatósághoz kerül bejelentésre.
- Hálózati zavar okozása vagy ellenséges tevékenység folytatása:
A szolgáltatás igénybevétele bármely olyan tevékenységre, amely hatással lehet más Előfizetők vagy rendszerek által történő Internet szolgáltatás igénybevételére. Ilyen tevékenység különösen az "szolgáltatás megtagadás" (DOS, Denial Of Service) és az "elosztott szolgáltatás megtagadás" (DDOS, Distributed Denial Of Service) támadások más hálózati hostok vagy egyéni Előfizetők ellen. Más hálózati Előfizetők, szolgáltatások vagy berendezés zavarása vagy akadályoztatása. Az előfizető felelős saját hálózatának biztonságos konfigurálásáért. Az előfizető semmilyen tevékenységgel, illetőleg annak hiányával nem engedheti, hogy mások saját hálózatát illegális vagy helytelen módon igénybe vehessék. Az előfizető semmilyen tevékenységgel illetőleg annak hiányával nem engedheti saját rendszerének olyan módon történő konfigurálását, hogy az módot adjon harmadik fél által történő illegális vagy helytelen alkalmazásra. A szolgáltató nem tolerálja egyetlen előfizető mások Internet hozzáféréshez történő hozzáférésre, illetőleg más rendszerek biztonsági intézkedésein történő áthatolásra tett kísérletét sem, tekintet nélkül arra, hogy a behatolás okozott-e adat károsulást vagy veszteséget. Az előfizető tudomásának hiánya az ő berendezéséből származó ilyen tevékenységről nem mentesíti az előfizetőt a felelősség alól, és a szolgáltatás felfüggesztésre kerül a jogsértés orvoslásáig.
- Megtévesztés:
Magában foglalja a szándékos megtévesztést vagy félrevezető állításokat, írásos anyagokat, vagy tevékenységet, melynek célja a címzett által az ilyen állítások, írásos anyagok vagy tevékenységek értelmében történő cselekvés
- Csalárd tevékenység:
A szolgáltatás igénybevétele csalárd ajánlatok tételére termékek, tételek vagy szolgáltatások eladásával vagy megvásárlásával kapcsolatban, illetőleg bármilyen pénzügyi csalás, mint például "piramis játék", vagy egyéb lánc játékok elősegítése.
- Vírusok és ellenséges szoftverek terjesztése:
Minden olyan szoftver szándékos terjesztése, amely más személyeknek, adatoknak és/vagy komputer rendszereknek kárt, zaklatást vagy kellemetlenséget okoz és/vagy erre törekszik.
- A szolgáltatás viszontértékesítése:
A szolgáltatás újra értékesítése erre vonatkozó kifejezett írásbeli engedély hiányában.
- Hálózati és személyi biztonság megsértése:
A rendszer vagy hálózati biztonságot megszegő Előfizetőket büntetőjogi és/vagy polgárjogi felelősség terheli. A szolgáltató teljes mértékben együttműködik más rendszerek vagy hálózat biztonságának megszegésének kivizsgálásában, és együttműködik a megfelelő hatóságokkal a feltételezett bűnügyi törvénysértések kivizsgálásában. Az Előfizető azonosítás, vagy bármely host, hálózat vagy előfizetés biztonságának kijátszására tett minden kísérlet (például: adatokhoz történő hozzáférés jogosultság nélkül, szerverre vagy előfizetésre történő bejelentkezés vagy annak használata erre vonatkozó kifejezett jogosultság nélkül, valamint más hálózatok biztonságának szondázása, stb.) rendeltetésellenes használatnak minősül. A biztonsági rendszerek feltörésére kialakított eszközök használata, (például jelszó kitaláló, vagy hálózati szondázó programok, stb.), és ezek terjesztése rendeltetésellenes használatnak minősül.
- Hálózati teljesítmény túlzott lekötése:
A szolgáltatás nyújtása osztott erőforrások alapján működik. A hálózati erőforrások túlzott használata, vagy helytelen alkalmazása az egyik Felhasználó által negatív hatással lehet az összes többi Felhasználóra. A hálózati erőforrások helytelen igénybevétele olyan módon, hogy az káros hatással bírjon a hálózati teljesítményre rendeltetésellenes használatnak minősül.
A források túlzott igénybe vétele nem megengedett, ideértve a CPU időt, memóriát, lemez területet és csatlakozási időt. Az előfizető nem alkalmazhat forrás-intenzív programokat, amelyek hátrányosan befolyásolják a többi ügyfelet, illetve a szolgáltatói rendszerek vagy hálózatok teljesítményét. A szolgáltató fenntartja a jogot az ilyen tevékenységek megszűntetéséhez vagy korlátozásához. Ez különösen vonatkozik a szolgáltató szerverén folyó felügyelet nélküli folyamatokra.
Az előfizető egy időben, egyszerre csak annyi kapcsolatot hozhat létre előfizetéséről a szolgáltató hálózatára, amennyit a szolgáltatóval kötött szerződése lehetővé tesz.
Az előfizető nem nyújthat hálózati szolgáltatásokat az előfizetői hozzáférésről (például, az előfizető nem használhatja előfizetését ftp vagy web szerver működtetésére), kivéve, ha az előfizető előfizetésének típusa ezt kifejezetten lehetővé teszi.
- Internet Relay Chat:
Bár a szolgáltató nem biztosít technikai támogatást az Internet Relay Chat (IRC) használatához, az előfizető használhatja előfizetését a szolgáltató vagy harmadik fél által fenntartott IRC szerverekhez és hálózatokhoz történő csatlakozásra. Az ilyen lehetőség igénybe vételekor Az előfizető vendég, így nem végezhet olyan tevékenységet, amely zavarhatja más ügyfelek IRC-hez történő hozzáférését.
Az előfizető nem használhat olyan IRC scripteket és programokat, amelyek megzavarhatják, vagy visszautasíthatják a szolgáltatást más Előfizetők számára bármely más szerveren, hostnál, hálózatban vagy csatornán.
Az előfizető nem folytathat másokat zaklató tevékenységet ideértve különösen "flooding" (szöveg gyors bevitele a szolgáltatás megszakításának céljából), "flashing" (a terminál emuláció megszakítása) "átvétel" (a működtetői privilégiumok helytelen átvétele, és az ezzel történő visszaélés), üzenetek küldése olyan Előfizetőkne k akik nem kívánják azokat megkapni, visszatérés megkísérlése egy olyan csatornára, ahonnan az Előfizető már ki lett tiltva, valamint egyéb romboló hatású tevékenységek.
Nem megengedett "klónok" (többszörös egyidejű IRC kapcsolat) futtatása.
- Az Internet Etikai Kódex be nem tartásának jelentése:
PROMECOM Kft. kéri, hogy bárki, akinek tudomása van jelen Internet Használati Etikai Kódex be nem tartásáról, azt jelentse a következő e-mail címen: help@medistance.hu, www.medistance.com
Amennyiben lehetséges, kérjük, mellékelje az alábbi információkat:
- az állítólagos szabálytalanságkor alkalmazott IP címet, vagy egyéb azonosítót (Előfizető neve, e-mail címe).
- az állítólagos szabálytalanság napja és időpontja, ideértve a GMT időzónát vagy az ettől történő eltérést.
- az állítólagos szabálysértés bizonyítékát.
Amennyiben PROMECOM Kft. álláspontja szerint a szolgáltatott adat hiányos, PROMECOM Kft. a panasszal nem tud érdemben foglalkozni.
VII. számú melléklet – FELHASZNÁLÓ STÁTUSZOK
Az alábbi táblázat azt mutatja be, hogy a Felhasználó az egyes státuszoknak megfelelően milyen WebApp felületeket használhat:
Felhasználó státusz
|
Leírás | SIM | HUB, mobil applikáció és egészségügyi adatbázis | Weboldal/Applikáció alkalmazás |
Regisztráció alatt | A Felhasználó már megadott minden adatot, de még nem fejeződött be az aktiválás folyamata. | inaktív | inaktív | Csak a személyes adatok láthatóak |
Aktív | Mérési adatokat forgalmazhat a HUB-on, mobil applikáción mért adatait elérheti Weboldalon/Applikáción. | aktív | HUB, mobil applikáció aktív, forgalmazott adatok fogadása és tárolása | Személyes adatok, és mért adatok Felhasználó által elérhetők teljes funkcionalitással |
Felfüggesztve | Mérési adatokat NEM forgalmazhat a HUB-on, mobil applikáción de korábbi mért adatait elérheti Weboldalon/Applikáción. | felfüggesztve | felfüggesztve | Személyes adatok, és mért adatok Felhasználó által elérhetők teljes funkcionalitással |
Letiltott (deaktivált) | Nem fér hozzá mért adataihoz Weboldalon/Applikáción nem forgalmazhat a HUB-on, mobil applikáción. | felfüggesztve | felfüggesztve | Belépés nem lehetséges. |
Megszűnt | Felhasználó minden adata törlésre került (személyes és mért adatok is). – 8 évig tárolni kell minden számlázással kapcsolatos adatot! | letiltva | adatforgalmazásból kizárva | Belépés nem lehetséges. Teljes Felhasználó profil törölve. |
I. Függelék: Díjtáblázat
Szolgáltatás díjai (*) | HUB készülékkel történő szolgáltatási díj | Medistance Connect applikáció szolgáltatási díj | Medistance Connect Pro applikáció szolgáltatási díj |
Szolgáltatás alap havi díja – Alapcsomag (Ft/hó): | 3 200 Ft | 990 Ft | 45 500 Ft |
Szolgáltatás alap havi díja – Bővített csomag (Ft/hó): | 3 450 Ft | 1490 Ft | 65 500 Ft |
Szolgáltatás alap havi díja – Prémium csomag (Ft/hó): | 3 700 Ft | 1990 Ft | 95 500 Ft |
Alaphavidíjban foglalt adatforgalom mennyisége (kByte/hó): | 500 | Mobil előfizetési csomag függő | Mobil előfizetési csomag függő |
Az adatforgalom becslések alapján elegendő a következő számú mérési adat küldésére (ez az érték nem garantált) | 220 | Mobil előfizetési csomag függő | Mobil előfizetési csomag függő |
Túlforgalmazási díj
(normál használaton túli adatforgalom esetén) |
|||
Magyarország | 2000 Ft/MByte | díjmentes | díjmentes |
Egyszeri díjak (*) | |||
Átírási díj | díjmentes | díjmentes | díjmentes |
Szolgáltatás korlátozása díj nem fizetés miatt | 2500 Ft | díjmentes | díjmentes |
Korlátozásból való visszakapcsolás díja | 2000 Ft. | díjmentes | díjmentes |
Fizetési felszólítás kiküldésének díja | 1500 Ft | díjmentes | díjmentes |
Díjtartozás miatti szüneteltetésből visszakapcsolás díja | 2000 Ft | díjmentes | díjmentes |
Szolgáltatás Előfizető kérésére történő módosításának díja | díjmentes | díjmentes | díjmentes |
Hiteles dokumentum igénylés díja | 3 000 Ft | díjmentes | díjmentes |
Behajtással kapcsolatos adminisztráció díja (esetleges ügyvédi költségek nélkül) | 35 000 Ft | díjmentes | díjmentes |
(*) A feltüntetett díjak magyar forintban értendők és az ÁFA-t nem tartalmazzák.
(**) A mérés egysége minden megkezdett 1kbyte
II. Függelék: JOGORVOSLATI LEHETŐSÉGEK
Az alábbi listán szereplő testületek pontos címe és elérhetősége időről időre változik, ezért az alábbi információkért helyességéért a PROMECOM Kft. nem tartozik felelősséggel:
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) és a Hírközlési- és Média Biztos (HMB) elérhetőségei: | ||
Az ügyfélszolgálati irodák címei és telefonszámai: | ||
Központi ügyfélfogadó iroda: | ||
Cím: | 1133 Budapest, Visegrádi utca 106. | |
Telefon: | (+36 1) 468 0673 (központi tájékoztatási telefonszám) | |
További ügyfélkapcsolati pontok: | ||
Cím: | 4025 Debrecen, Hatvan u. 43. | |
Telefon: | (+36 52) 522 122 | |
Cím: | 3529 Miskolc, Csabai kapu 17. | |
Telefon: | (36 46) 555 500 | |
Cím: | 7624 Pécs, Alkotmány u. 53. | |
Telefon: | (+36 72) 508 800 | |
Cím: | 9400 Sopron, Kossuth L. u. 26. | |
Telefon: | (+36 99) 518 500 | |
Cím: | 6721 Szeged, Csongrádi sgt. 15. | |
Telefon: | (+36 62) 568 300 | |
Ügyfél-tájékoztatási írásbeli beadványok fogadása | ||
Levelezési cím: | 1376 Budapest, Pf. 997 | |
Fax: | (+36 1) 468 0680 | |
E-mail: | info@nmhh.hu | |
Hírközlési- és Média Biztos | ||
Cím: | 1525 Budapest, Pf. 75. | |
Telefon: | (+36 1) 457 7141 | |
Fax: | (+36 1) 457 7105 | |
Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elérhetőségei | ||
Cím: | 1054 Budapest, Alkotmány u. 5. | |
Levélcím: | 1245 Budapest 5. Pf. 1036. | |
Telefon: | (06-1) 472-8851 | |
Telefax: | (06-1) 472-8905 | |
E-mail cím: | ugyfelszolgalat@gvh.hu |
Békéltető Testületek:
Bács-Kiskun Megyei Békéltető Testület
Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara
6000 Kecskemét, Árpád krt. 4.
Telefonszám: +36 76 501 500
Telefax: +36 501 538
Békés Megyei Békéltető Testület
Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara
5600 Békéscsaba, Penza lakótelep 5.
Telefonszám: +36 66 324 976, +36 66 446 354
Telefax: +36 66 324 976
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Békéltető Testület
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara
3525 Miskolc, Szentpáli u. 1.
Telefonszám: +36 46 501 091, +36 46 501 870
Telefax: +36 46 501 099
Budapesti Békéltető Testület
Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara
1016 Budapest, Krisztina krt. 99.
Levelezési cím: 1253 Budapest, Pf. 10
Telefonszám: +36 1 488 2131
Telefax: +36 1 488 2186
Csongrád Megyei Békéltető Testület
Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara
6721 Szeged, Párizsi krt. 8-12.
Telefon: +36 62 426 343
Fax: +36 62 426 149
Fejér Megyei Békéltető Testület
Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara
8000 Székesfehérvár, Hosszúsétatér 4-6.
Telefon: +36 22 510 310
Fax: +36 22 510 312
Győr-Moson-Sopron Megyei Békéltető Testület
Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara
9021 Győr, Szent István út 10/a.
Telefon: +36 96 520 202, +36 96 520 217
Fax: +36 96 520 218
Hajdú-Bihar Megyei Békéltető Testület
Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara
4025 Debrecen, Petőfi tér 10.
Telefon: +36 52 500 749
Fax: +36 52 500 720
Heves Megyei Békéltető Testület
Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara
3300 Eger, Faiskola út 15.
Levélcím: 3301 Eger, Pf. 440.
Telefonszám: +36 36 416 660/105
Telefax: +36 36 323 615
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Békéltető Testület
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kereskedelmi és Iparkamara
5000 Szolnok, Verseghy park 8.
Telefonszám: +36 56 510 610/614, 620
Telefax: +36 56 370 005
Komárom-Esztergom Megyei Békéltető Testület
Komárom-Esztergom Megyei Kereskedelmi és Iparkamara
2800 Tatabánya, Fő tér 36.
Telefonszám: +36 34 513 010
Telefax: +36 34 316 259
Nógrád Megyei Békéltető Testület
Nógrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara
3100 Salgótarján, Alkotmány u. 9/a.
Telefonszám: +36 32 520 860
Telefax: +36 32 520 862
Pécs-Baranyai Békéltető Testület
Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara
7625 Pécs, Majorossy u. 36.
Telefon: +36 72 507 154
Fax: +36 72 507 152
Pest Megyei Békéltető Testület
Pest Megyei Kereskedelmi és Iparkamara
1119 Budapest, Etele út 59-61.
Levelezési cím: 1361 Budapest, Pf. 81
Telefon/Fax: +36 1 269 0703
Somogy Megyei Békéltető Testület
Somogy Megyei Kereskedelmi és Iparkamara
7400 Kaposvár, Anna u. 6.
Telefon: +36 82 501 000
Fax: +36 82 501 046
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Békéltető Testület
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kereskedelmi és Iparkamara
4400 Nyíregyháza, Széchenyi u. 2.
Telefon: +36 42 311 544, +36 42 420 180
Fax: +36 311 750
Tolna Megyei Békéltető Testület
Tolna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara
7100 Szekszárd, Arany J. u. 23-25.
Telefonszám: +36 74 411 661
Telefax: +36 74 411 456
Vas Megyei Békéltető Testület
Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara
9700 Szombathely, Honvéd tér 2.
Telefonszám: +36 94 312 356
Telefax: +36 94 316 936
Veszprém Megyei Békéltető Testület
Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara
8200 Veszprém, Budapest út 3.
Telefonszám: +36 88 429 008
Telefax: +36 88 412 150
Zala Megyei Békéltető Testület
Zala Megyei Kereskedelmi és Iparkamara
8900 Zalaegerszeg, Petőfi u. 24.
Telefonszám: +36 92 550 513
Telefax: +36 92 550 525